Balázs nagy csatában kikapott, a belgák vezetnek a Davis-kupa-meccsen

2020.03.06. 19:26 Módosítva: 2020.03.06. 21:08

Balázs Attila három szettben kikapott Ruben Bemelmanstól a debreceni Magyarország–Belgium tenisz Davis-kupa-selejtező pénteki nyitómérkőzésén, írja az MTI.

Pénteken a Davis-kupában 2009 óta 18 győzelemmel és 11 vereséggel álló Balázs 1:1-nél bréklabdákat hárított, majd egy fonák nyerővel 3:1-re elhúzott, aztán semmi-negyvenről hozta a szerváját (4:1). A balkezes Bemelmans – aki 12/19-es Dk-mutatóval rendelkezik – visszabrékelt, és 4:4-nél ismét nyílt lett a küzdelem. A 32 éves rivális 5:4-nél remek adogatásokkal még kivédte Balázs szettlabdáit, 6:5-nél azonban ez már nem sikerült neki, így 66 perc elteltével Balázs vezetett. A szurkolók álló ovációval jutalmazták a produkciót, Juhász Gábor főtitkár pedig megafonnal buzdította Balázst a nézőtérről.

A második szettben mindkét játékos rendkívül stabilan ütött, a 31 éves magyar öt szervagém során összesen három labdamenetet vesztett. A szettet lezáró rövidítésben Bemelmans kiváló fonákokkal 3-0-ra elhúzott, 2-5-ös hátrányban Balázs mérgében eldobta az ütőjét, és innen már nem tudta megmenteni a szettet.

Szűk két óra után jöhetett a döntő játszma, amely ugyancsak kiegyenlített csatát hozott, mígnem a magyar éljátékos 4:5-nél nem tudta hozni az adogatását, ami a meccsbe került. A fordulatos meccs 2 óra 37 percig tartott.

A második egyes mérkőzést Fucsovics Márton (84.) vívja Kimmer Coppejansszal (154.) a Főnix Csarnokban.

A debreceni párharc győztese a világ legjobb együtteseivel küzdhet meg a novemberi, 18 csapatos madridi Dk-döntőben – ahol minden részt vevő válogatott 172 millió forintnak megfelelő összeghez jut –, míg a vesztes osztályozót vív a bennmaradásért szeptemberben.

Ami az 1937 óta íródó egymás elleni történelmet illeti, 8-5-re a belgák vezettek. Legutóbb 2018 februárjában, Liége-ben csaptak össze a felek, akkor a hazaiak 3-2-re nyertek.

Magyarország–Belgium 0-1 – állás az első egyes után

  • Balázs Attila–Ruben Bemelmans 7:5, 6:7 (4-7), 4:6
  • Fucsovics Márton–Kimmer Coppejans 19.15 körül