Perrel fenyegetőzik a Roland Garrosról kizárt Verdasco

2020.09.30. 11:50
Fernando Verdasco, a spanyolok korábbi top 10-es játékosa bepereli a francia nyílt teniszbajnokság szervezőit, akik pozitív koronavírusteszt miatt kizárták a most zajló versenyből.

A világranglista jelenlegi 59. helyezettje pozitív tesztje miatt múlt csütörtökön volt kénytelen visszalépni öt másik teniszező, köztük a kanadai Milos Raonic és a svájci Belinda Bencic társaságában.

A 36 éves játékos akkor a közösségi oldalán tudatta, hogy mélységesen csalódott, mert miután augusztusban fertőzöttnek bizonyult – bár tüneteket nem produkált –, kéthetes karanténba vonult, azóta pedig csak negatív teszteket adott. Közvetlenül a Roland Garros előtt aztán ismét pozitív lett a mintája, majd saját költségén újabb negatív tesztjei lettek, ám a párizsi szervezők diszkvalifikálták annak ellenére, hogy ő kérte: újra ellenőrizzék.

Ez nem a pénzről szól, hanem arról a szakmai és erkölcsi kárról, amely engem ért

– nyilatkozott egy spanyol rádiónak Verdasco.

Korábban a bosnyák Damir Dzumhur is perrel fenyegette meg a szervezőket, akik őt is kizárták a tornáról, miután edzőjének, Petar Popovicnak pozitív lett a teszteredménye.

(MTI)