Előd
6 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Kvitová simán győzött, elődöntős a Roland Garroson

2020.10.07. 14:46
A világranglista 11. helyén álló Petra Kvitová nyolc év után tudta ismét beverekedni magát a legjobb nyolc közé a Roland Garroson. A negyeddöntőben az a Laura Siegemund volt az ellenfele, akivel mindössze egyszer, még 2015-ben a US Openen csapott össze.

Remekül kezdett Petra Kvitová, az első két adogatását simára hozta, ráadásul három ászt ütött. Laura Siegemund nem sokáig tartotta szerváját, másodjára már brékelt a kétszeres wimbledoni győztes. A következő gémben szorongatott a világranglista 66. helyén álló német, de nem tudta összehozni a gyors visszabréket, 4:1. Bármennyire is próbálkozott Siegemund, eljutottak 5:3-ig, Kvitova pedig a szettért adogathatott. Rutinos volt a harmincéves éves cseh teniszezőnő, kicsivel több, mint fél óra után 6:3-ra nyerte a játszmát.

A második szett elején is magabiztosan játszott Kvitová, miután brékelt, saját szerváját is hozta, 2:0. A női párosban és vegyes párosban Grand Slam-tornagyőztes német nem akarta, hogy ez is olyan sima meccs legyen, mint amilyen az öt évvel ezelőtti volt. Miután azonban összejött az egyenlítés, Kvitova rögtön elvette ellenfele szerváját, 3:2. Némi ápolást követően visszavágott Siegemund, ám öröme nem tartott sokáig, 4:3. Innentől Kvitova nagyon figyelt, saját adogatása után negyedszerre is lebrékelte Siegemund, aki egy kettős hibával zárta a meccset.

Az 1 óra 18 percnyi játékot hozó meccset 6:3, 6:3-ra Kvitová nyerte.

Amerikai csata, három szettben

A Roland Garros másik szerdai negyeddöntője amerikai csatát hozott. A Garbine Muguruzát búcsúztató Danielle Collins megszorongatta az idei Australian Open-győztes Sofia Kenint, de három szettben alulmaradt honfitársával szemben.

Annak ellenére, hogy az első gémet semmire hozta Danielle Collins, ellenfele után ő is nehezen hozta szerváját. A következő adogatását el is vesztette, Sofia Kenin pedig hozta a sajátját és 4:2-re elhúzott. Collins nem igazán talált fogást a GS-tornagyőztes játékában, míg ő rendre küszködött a saját gémjeiben. Így is csak egy brék döntött, az első szettet 6:4-re hozta Kenin.

A második játszma eleje mindkettejük számára szoros adogatójátékot hozott. Nagy nehézségek árán eljutottak 2:2-ig, ekkor viszont Kenin brékelni tudott. Collins felszívta magát, honfitársa hibáit kihasználva egyenlíteni tudott, 3:3. Mikor 5:4-re vezetett a világranglista 57. helyezett teniszezőnője még szettlabdákig is eljutott. Az első hármat hárította Kenin, de a negyediket egy jó return után már megcsinálta Collins, 4:6.

A döntőszett nem éppen úgy kezdődött, ahogyan azt Danielle Collins elképzelte, ugyanis simán elvesztette adogatását. Kenin összeszedte magát fejben, jóval kevesebbet hibázott, és több nyerőt ütött. Egy ragyogó fonák kereszttel összejött az újabb brék, majd a szervájánál is odafigyelt 4:0. Ezután Collins hosszabb ideig ápolásra szorult, de ez sem húzta ki a csávából. Sofia Kenin tükörsimán, 6:0 nyerte a harmadik játszmát, így ő lesz Kvitova ellenfele a Roland Garros-elődöntőjében.

A Petra Kvitová–Sofia Kenin mérkőzést csütörtök délután játsszák.