A 19 éves Iga Świątek nyert a nőknél a Roland Garroson

2020.10.10. 16:52
Iga Świątek nyerte a francia nyílt teniszbajnokság női egyes versenyét, mivel a szombati döntőben 6:4, 6:1-re legyőzte az amerikai Sofia Kenint. A lengyel játékos pályafutása első Grand Slam-trófeáját szerezte meg.

A 19 éves Świątek a világranglista 54. helyezettjeként óriási meglepetésre jutott a fináléba, és

a számítógépes WTA-rangsor 1975-ös bevezetése óta ő a legalacsonyabban jegyzett döntős Párizsban.

Egyesben Szeles Mónika 1992-es diadala óta a legfiatalabb bajnok lehetett a salakos csúcstornán, ráadásul előtte még egyetlen profi versenyt sem nyert. Hat korábbi Grand Slam-tornáján a legjobb eredménye a nyolcaddöntő volt, idén pedig előzőleg még szettet sem bukott a Roland Garroson, összesen pedig 23 gémet vesztett. 

Świątek 81 év után az első lengyel nő volt a párizsi fináléban.

A 21 éves Kenin, aki hatodik a WTA-rangsorban, februárban váratlan diadalt aratott az Australian Openen, emellett négy WTA-viadalon ünnepelhetett. A GS-tornákon 16/1-es idei mérleggel büszkélkedhetett, Párizsban eddigi hat meccséből négyszer kényszerült három szettre, összesítve több mint három órával többet töltött a pályán, mint riválisa.

Ami a döntősök egymás elleni mérlegét illeti, profiként először találkoztak, juniorként pedig a 2016-os Roland Garros korosztályos versenyében csaptak össze, és Świątek két szettben nyert.

A finalistákat 14 fok, napsütés és – a koronavírus-járvány miatt – néhány száz néző várta a Philippe Chatrier Stadionban. A varsói teniszező kezdett jobban, Kenin az első három gémben összesen csak három labdamenetet nyert. Ezután viszont összeszedte magát, ügyesebben irányított, így utolérte Świąteket, aki ismét brékelt, 5:3-nál viszont nem tudta kiszerválni a játszmát, 

de riválisa adogatásából már hozta a 48 perces nyitószettet.

A felek a folytatásban is sokat rontottak, a második játszma két brékkel indult, az első 12 játékból hétszer vették el egymás adogatását. A moszkvai születésű Kenin combproblémák miatt ápolást kért, kissé lelassult a mozgása, ezt kihasználva Świątek 4:1-re meglépett. 

A lengyel az utolsó 23 labdamenetből húszat megnyerve 1 óra 24 perc alatt diadalmaskodott.

Świątek karrierje első trófeája mellé 1,6 millió eurót (568 millió forint) kapott, és hétfőtől a 17. helyen jegyzik a világranglistán.

Iga Świątek (lengyel) – Sofia Kenin (amerikai, 4.) 6:4, 6:1

A női döntők 2005 óta:

2005: Henin-Hardenne (belga) – Pierce (francia) 6:1, 6:1

2006: Henin-Hardenne  Kuznyecova (orosz) 6:4, 6:4

2007: Henin – Ivanovic (szerb) 6:1, 6:2

2008: Ivanovic (szerb) – Szafina (orosz) 6:4, 6:3

2009: Kuznyecova – Szafina 6:4, 6:2

2010: Schiavone (olasz) – Stosur (ausztrál) 6:4, 7:6 (7-2)

2011: Li Na (kínai) – Schiavone 6:4, 7:6 (7-0)

2012: Sarapova (orosz) – Errani (olasz) 6:3, 6:2

2013: S. Williams (amerikai) – Sarapova 6:4, 6:4

2014: Sarapova – Halep (román) 6:4, 6:7 (5-7), 6:4

2015: S. Williams – Safarova (cseh) 6:3, 6:7 (2-7), 6:2

2016: Muguruza (spanyol) – S. Williams 7:5, 6:4

2017: Ostapenko (lett) – Halep 4:6, 6:4, 6:3

2018: Halep – Stephens (amerikai) 3:6, 6:4, 6:1

2019: Barty (ausztrál) – Vondrousova (cseh) 6:1, 6:3

2020: Świątek (lengyel) – Kenin (amerikai) 6:4, 6:1