Három napig sokkos állapotban volt a Roland Garros női győztese

Iga Swiatek, a francia nyílt teniszbajnokság női egyes versenyének lengyel győztese megpróbál hozzászokni ahhoz, hogy hírességgé vált.

A 19 éves játékos a szombati döntőben 6:4, 6:1-re győzte le az amerikai Sofia Kenint, ezzel az első lengyel egyéni GS-győztes lett, ráadásul Szeles Mónika 1992-es diadala óta ő a legfiatalabb bajnok a Roland Garroson.

„Őrület van itthon – nyilatkozott a BBC-nek hazatérése után. – Úgy érzem, mintha teljesen megváltozott volna az életem. Egy másik Lengyelországba tértem vissza, mint amit itthagytam, mert most egyfajta híresség vagyok.”

Świątek hozzátette, a feje tetejére állt vele a világ, de a szokatlan helyzet feldolgozásában segítségére van a háromszoros GS-bajnok japán Oszaka Naomi, akihez bármikor fordulhat tanácsért.

„Nagyon jól érzem magam, de Naomi azt írta, ha gondom akadna, bármikor fordulhatok hozzá tanácsért vagy támogatásért” – folytatta Świątek, aki elárulta, hogy a döntő után már volt egy rövid üzenetváltásuk a közösségi médiában.

ŚwiĄtek 81 éve az első lengyel női játékos, aki döntőbe jutott a Roland Garroson, és nyolc éve az első, aki a többit is beleértve finalista volt GS-tornán.

2012-ben Agnieszka Radwańska Wimbledonban játszott a bajnoki címért, de kikapott az amerikai Serena Williamstől.

„Az első három napon gyakorlatilag sokkos állapotban voltam. Nem is tudok az érzéseimről beszélni, mert még magam sem értem őket. Mindig is az volt a célom, hogy győzzek a négy Grand Slam-tornán, és olimpiai érmet szerezzek, de ezekre úgy gondoltam, mint álomra. Most viszont, amikor megnyertem a francia bajnokságot, már nem is olyan távoli mindez” – tette hozzá.

(MTI)

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Jövő héten megkapja a gyógyszert Zsombor, az SMA-s kisgyermek

Ő lesz az első, aki szívműtét után kapja meg a gyógyszert.

március 3., 09:41

  • Belföld
Már óvodába jár Zente, az SMA miatt kezelt kisfiú

Szépen fejlődik, még az orvosokat is meglepi vele.

március 2., 20:44

  • Külföld
Kinyitottak Horvátországban a vendéglátóhelyek teraszai

A vendéglátósok mintegy 75 százaléka élt ezzel a lehetőséggel.

március 1., 16:02

  • Belföld
Csaknem négy év letöltendőt kapott az állatkínzó, aki három óra szenvedésre ítélte a kutyáját

A férfi engedély nélkül tartott fegyverével kétszer is meglőtte kutyáját, majd hagyta szenvedni a szerencsétlen állatot.

március 2., 12:12

  • Kultúr
Különdíjat nyert a freeSZFE mozgalom

Újragondolták a színház társadalmi funkcióját.

március 1., 14:25