Serena Williams utolérte Federert az örökranglistán

2021.02.16. 11:01
A 10. helyen kiemelt Serena Williams 6:3, 6:3-ra legyőzte a másodikként rangsorolt Simona Halepet az Australian Open női egyes versenyének negyeddöntőjében.

A 23-szoros Gran Slam-tornagyőztes amerikai teniszező az első játszmában rögtön a második gémben brékelőnyt szerzett, és bár Halep azonnal visszabrékelt, Williams a hatodikban ismét elvette ellenfele adogatását, aminek köszönhetően le tudta zárni a szettet.

A másodikban a kilenc játékból hatot is a fogadó nyert és ebből is Williams jött ki jobban, aki a második meccslabdáját kihasználva bejutott a legjobb négy közé, ahol a japán Oszaka Naomi lesz az ellenfele. 

Williams 362. mérkőzését nyerte meg Grand Slam-viadalon, amivel utolérte az örökranglista első helyén Roger Federert.

A selejtezőből indult orosz Aszlan Karacev folytatta szenzációs menetelését  kedden a bolgár Grigor Dimitrovot is legyőzte, s ezzel bejutott a legjobb négy közé.

A világranglistán 114., 27 éves játékos történelmet írt, a profi érában ugyanis ő az első férfi, aki pályafutása első Grand Slam-tornáján máris elődöntőbe jutott.

A keddi mérkőzés első szettjét még a 18. helyen kiemelt Dimitrov nyerte, Karacev azonban ezután hengerelt, s a következő három játszmában mindössze hét játékot engedélyezett riválisának. A bolgárt a meccs során – a harmadik felvonás után – ápolni kellett, a csípőjét, illetve a hátát fájlalta.

Dimitrov ezt megelőzően még szettet sem vesztett idén Melbourne-ben, és sokan a végső győzelemre is esélyesnek tartották. Karacev a döntőbe kerülésért a címvédő szerb Novak Djokoviccsal csap össze, aki négy szettben legyőzte a hatodik kiemelt német Alexander Zverevet.

AUSTRALIAN OPEN
NEGYEDDÖNTŐ
férfiak:
Karacev (orosz)–Dimitrov (bolgár, 18.) 2:6, 6:4, 6:1, 6:2
Djokovics (szerb, 1.)–Zverev (német, 6.) 6:7 (6–8), 6:2, 6:4, 7:6 (8–6)

nők:
Oszaka (japán, 3.)–Hszie (tajvani) 6:2, 6:2
Williams (amerikai, 10.)–Halep (román, 2.) 6:3, 6:3

(Index/MTI)