Eldőlt, kivel játszik Djokovics az AusOpen döntőjében

2021.02.19. 12:13
Az orosz Danyiil Medvegyev lesz Novak Djokovics ellenfele az Australian Open férfi egyes versenyében, miután a második elődöntőben három szettben legyőzte a görög Sztefanosz Cicipaszt.

A várakozásoknak megfelelően kiegyenlített játékot hozott az első szett eleje, mindkét teniszező könnyedén hozta saját adogatását. Az ötödik gémben azonban Medvegyev brékelni tudott, ezt az előnyét pedig meg is tudta tartani a játszma végéig. 5:4-nél Cicipasz óriási küzdött, három szettlabdát is hárított, de a negyediket végül ki tudta használni a hórihorgas orosz.

A második felvonásban a harmadik gém volt a fordulópont, a fiatal görög ugyanis nem volt képes lezárni saját adógatójátékát, Medvegyev pedig rögtön az első bréklabdáját értékesítette, amivel ismét komoly előnyre tett szert.

4:2-nél ismét elvette ellenfele adogatását az orosz játékos, ezúttal semmire, sőt, ugyanilyen arányban hozta sajátját is, egymás után kilenc labdamenetet megnyerve húzta be a második szettet.

A harmadik úgy folytatódott, ahogy a második befejeződött: Medvegyev brékelt, majd hozta a saját szerváját is.

3:1-nél azonban Cicipasz erőre kapott, sikeres adogatójátéka után elvette Medvegyevét is, majd a sajátja után már 4:3-ra vezetett. 5:4-es állásnál a görög két labdára volt a szettgyőzelemtől, de Medvegyev fordított, sőt, 5:5-nél simán brékelt, majd könnyedén hozta saját szervagémjét is, amivel megnyerte az elődöntőt.

Danyiil Medvegyev pályafutása során másodszor jutott Grand Slam-tornadöntőbe, előtte a 2019-es US Open fináléjában öt szettben kikapott Rafa Nadaltól.

Ellenfele a címvédő, nyolcszoros Australian Open-győztes világelső, Novak Djokovics lesz, abban viszont bízhat, hogy legutóbbi négy mérkőzésükből hármat is ő nyert.

AUSTRALIAN OPEN
FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ
Medvegyev (orosz, 4.)–Cicipasz (görög, 5.) 6:4, 6:2, 7:5