Djokovics: Danyiil biztosan nyer majd GS-tornát, de még várjon pár évet

2021.02.21. 16:05
A világelső és címvédő Novak Djokovics immáron kilencedik alkalommal nyerte meg az Australian Open férfi egyesének versenyét. A szerb teniszező a fináléban a negyedik kiemelt Danyiil Medvegyevet győzte le a vártnál könnyebben, három szettben, és ismét bebizonyította, hogy Melbourne az ő fennhatósága. A döntő után így vélekedtek az érintettek és a szakértők.

Djokovics a győzelem után kiemelte: minden évben egyre jobban szereti a Rod Laver Arénát, amellyel a szerelmi kapcsolata az évek során így egyre mélyebbé válik. A szerb a torna előtt és közben a szigorú egészségügyi szabályok miatt sokszor kritikusan nyilatkozott a szervezésről, ezúttal azonban köszönetet mondott a rendezőknek, hogy a pandémia ellenére milyen nagy erőfeszítéseket tettek az idény első Grand Slam-viadaláért.

Nagyon sok vegyes érzés kavarog bennem arról az egy hónapról, amit itt mi, teniszezők Ausztráliában töltöttünk, de azt hiszem, hogy ha a végén mérleget készítünk, akkor azt tudjuk mondani, ez egy sikeresen szervezett bajnokság volt

– nyilatkozta. A szerb kiválóság nem feledkezett meg döntős ellenfeléről sem.

„Nagyon kedvelem Danyiilt, mint ember a pályán kívül mindig barátságos. A pályán pedig határozottan az egyik legkeményebb ellenfél, aki ellen valaha játszottam. Idő kérdése, mikor nyer Grand Slam-tornát, de ha nem bánja, akkor még várjon rá néhány évet” – tette hozzá tréfásan.

A vesztes Medvegyev ugyanakkor csalódottan nyilatkozott, hangsúlyozta: egy teniszezőnek soha nem könnyű értékelni egy meccset, ami számára egy vesztes Grand Slam-döntő volt. Ezt követően ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy a jövőben mindent elkövet annak érdekében, hogy még jobb teljesítményre legyen képes.

Majd felelevenítette: amikor az 500-600. hely környékén volt a világranglistán, lehetősége adódott, hogy Monacóban gyakoroljon a világranglistán már akkor is legjobb Djokoviccsal.

Miközben ő olyan megszeppent volt, hogy beszélni sem mert a példaképhez, addig őszinte meglepetésére a szerb rendkívül közvetlenül és nagyon barátságosan viselkedett vele.

És azóta sem változott semmit, én meg közben a 600. helyről feljöttem a negyedikre a ranglistán. Nagyszerű sportoló, nagyszerű ember. Gratulálok

– mondta.

A két finalista később Twitteren is üzent egymásnak:

„Nem ilyen meccsre vágytam. Minden tiszteletem Novak Djokovicsé. Büszke vagyok az ausztrál nyaramra, alig várom, hogy jövőre visszatérjek” – írta az orosz játékos, akinek hamarosan válaszolt Djokovics:

„Az érzés abszolút kölcsönös. Minden tisztelet neked és a csapatodnak!”

Az Eurosport szakértője, a korábbi kiváló játékos, Mats Wilander szerint ami a Roland Garros Nadalnak, az az Australian Open Djokovicsnak, sőt, talán még nagyobb dolog is a szerb kilenc győzelme, mert a kemény borítás jóval nehezebb. Úgy véli, ezzel ismét nyílt lett a harc a legtöbb Grand Slam-torna-győzelemért, Djokovics év végére akár be is érheti Rafael Nadalt és Roger Federert.

Maga Rod Laver is gratulált a szerb kilencedik AO-győzelméhez:

„Novak, fantasztikus munkát végeztél, aminek egy újabb AusOpen-cím lett az eredménye, mindezt óriási nyomás alatt, rendkívüli körülmények között érted el. Ismét megmutattad a világnak, hogy igazi bajnok vagy. A te fejedben csak te győzhettél, és ezt Danyiil tudtára is adtad ma.”

(Index / MTI)