A Magyar Tenisz Szövetség visszamondta a rangos nemzetközi torna megrendezését

2021.05.04. 12:06
Nem Budapest ad otthont a női tenisz Billie Jean King-kupa idei döntőjének.

A nemzetközi szövetség (ITF) kedden közölte, hogy új helyszínt keres a koronavírus-járvány miatt kétszer – legutóbb februárban – elhalasztott magyarországi eseménynek.

Dave Haggerty ITF-elnök bejelentette, meglepve és csalódottan fogadták magyar szövetség (MTSZ) áprilisi állásfoglalását, amely szerint az MTSZ a járványhelyzet miatt nem tartja megvalósíthatónak az eredetileg április 13–18-ra kiírt finálé lebonyolítását.

A Billie Jean King-kupa – korábbi nevén Fed-kupa – 12 csapatos döntőjének, amelyben a magyarok a címvédő francia és az orosz csapattal kerültek egy csoportba, az eredeti tervek szerint három évig a Papp László Sportaréna adott volna otthont.

Az MTSZ vezetése úgy véli, hogy a Covid–19 újabb és újabb mutációinak megjelenésére és azoknak az emberi életet veszélyeztető hatására tekintettel nemzetközi teniszverseny az emberi egészség és élet megóvásának biztosításával nem rendezhető meg.

Továbbá az elnökség arról is egyeztetett, hogy az eredeti, még 2019-ben, az előző szövetségi vezetés által aláírt szerződés szakmai és pénzügyi hátterét körültekintően szükséges megvizsgálni, hogy a magyar adófizetők pénzéből finanszírozott verseny ügye megnyugtatóan és a legkisebb vesztességekkel zárulhasson le. Ennek kapcsán szeretnék minél hamarabb lefolytatni a szükséges egyeztetéseket a két szerződéses partnerrel, a Nemzeti Sportügynökséggel (NSÜ) és a Nemzetközi Tenisz Szövetséggel (ITF)

– áll a hazai szövetség közleményében.

(Index/MTI)