Nadal is egyetértett az olimpiai bajnok kizárásával

000 323T2RB
2022.02.24. 16:03 Módosítva: 2022.02.24. 17:51
Rafael Nadal szerint Alexander Zverev megérdemelte a kizárást az 1,7 millió dollár (535 millió forint) összdíjazású acapulcói férfi keménypályás tenisztornán.

A volt világelső spanyol játékos – aki a viadal negyedik kiemeltjeként már negyeddöntős – kifejtette: jó a kapcsolata német riválisával, de mostani viselkedésével kiérdemelte a büntetést, és szerinte ezzel már az érintett is tisztában van.

Remélem, hogy a történtek tanulságként szolgálnak neki, miként a többi fiatal számára is, akik néha elveszítik a türelmüket a pályán

– nyilatkozta a 21-szeres Grand Slam-győztes Nadal.

Hozzátette: megérti, hogy egy mérkőzésen vannak frusztráló és dühös pillanatok, ennek ellenére mégis meg kell próbálniuk példát mutatni. Kiemelte: az ATP-nek gyorsan és szigorúan kell fellépnie ilyen esetben, mert az arról készített képek gyorsan terjednek a közösségi médiában, gyerekek milliói láthatják, formálva az ő hozzáállásukat, viselkedésüket is.

Nadal azzal kapcsolatban viszont nem akart állást foglalni, hogy a kizáráson túl jár-e súlyosabb büntetés – pénzbírság vagy eltiltás – a vétkesnek.

A világranglistán harmadik, az acapulcói viadalon egyesben címvédő, ezúttal második kiemelt Zverev a párosban elkövetett rendkívül sportszerűtlen viselkedése miatt nem folytathatja a küzdelmet. Az ATP közlése szerint a német játékos – akinek a brazil Marcelo Melo volt a partnere – nagyon közel volt ahhoz, hogy megüsse a mérkőzésvezetőt, miután döntő rövidítésben kikaptak egy brit–finn duótól. Zverev többször is rácsapott ütőjével a bíró székére.

A 24 éves olimpiai bajnokot a történtek után azonnal diszkvalifikálták, egyesben soron következő ellenfele, egyben honfitársa, a szerencsés vesztesként főtáblára jutó Peter Gojowczyk így játék nélkül került a negyeddöntőbe.

Zverev később azt mondta, megbánta, ahogy viselkedett, a mérkőzésvezetőtől pedig bocsánatot kért a történtek miatt.

A dühkitörésem helytelen és elfogadhatatlan volt, csalódtam magamban. Ennek nem lett volna szabad megtörténnie, erre nincs mentség. Szeretnék elnézést kérni a szurkolóimtól, a tornától és a sportágtól is, amit imádok

– közölte a játékos.

Az Australian Openen a világranglistán második orosz Danyiil Medvegyev és a kanadai Denis Shapovalov is súlyos pénzbüntetést kapott a játékvezető elleni kirohanása miatt, míg 2019-ben az ausztrál Nick Kyrgios 113 000, majd további 25 000 dolláros bírságot kapott, illetve 16 hétre felfüggesztették fegyelmi vétségért.

(MTI)

(Borítókép: AFP)