Piros Zsombor fölényes győzelmet aratott a wimbledoni selejtezőben

2022.06.20. 13:34
Piros Zsombor villámgyőzelmével bejutott a második fordulóba a wimbledoni teniszbajnokság selejtezőjében.

A világranglistán 178. játékos másodszor indult a londoni Grand Slam-torna kvalifikációjában, 2017-ben az első körben búcsúzott - akkor játszott legutóbb tétmeccset füves borításon. Hétfőn a 10. kiemelt Mats Moraing (123.) várt rá, első találkozójukon Piros 0:1-ről 5:1-re fordított, és 20 perc alatt szettelőnybe került. A 30 éves rivális a folytatásban még kisebb ellenállást fejtett ki, és 40 (!) perc elteltével már mehetett gratulálni a hálóhoz.

A 22 éves Piros – a 2017-es Australian Open junior bajnoka – a második körben a brazil Matheus Pucinelli de Almeidával (227.) csap össze Roehamptonban, ahol a wimbledoni selejtezőket hagyományosan rendezik.

A férfi kvalifikációban érdekelt másik magyar, a táblára 259-edikként épphogy felfért Valkusz Máté vasárnap utazott el Londonba, ahol 15 óra körül a korábbi top 200-as Nicola Kuhn (246.) ellen kezd. A német és a magyar játékos a 2018-as budapesti challenger-versenyen már összecsapott egymással, akkor – a 2016 és 2021 között spanyol színekben versenyzett – Kuhn 6:2, 7:5-re győzött.

A főtáblára jutásért három mérkőzést kell nyerni a selejtezőben, a nők sorsolását hétfőn (ma) rendezik.

Eredmény, selejtező, 1. forduló:

Piros Zsombor–Mats Moraing (német, 10.) 6:2, 6:0

MTI