Gálfi Dalma edzőt váltott és jó hírt kapott

2023.02.16. 10:09
Nem súlyos a sérülése a női tenisz-világranglista 85. helyén álló Gálfi Dalmának, aki új edzővel folytatja a szezont – jelentette a Magyar Távirati Iroda.

A 24 éves játékos négy vereséggel kezdte az idényt, majd a múlt héten, Linzben a selejtezőből négy győzelemmel a negyeddöntőig jutott, melyet combproblémák miatt feladott.

Izomnyúlást mutatott ki az MRI, tehát nem húzódott meg a jobb combközelítőm. Ez nem súlyos, de oda kell figyelni rá, már elkezdtem teniszezni, kondizni, még azért óvatosan csináljuk a dolgokat, rengeteg gyógytorna és prevenciós feladat vár rám

– nyilatkozta a szövetség honlapján az MTI által idézett teniszező, hozzátéve, a következő versenye a texasi Austinban lesz másfél hét múlva.

Az MTK Budapest versenyzője ausztriai meneteléséről elmondta, az a legfontosabb, hogy elindult a jó úton, és meccsről meccsre épült az önbizalma, így összeállt mellé a játék is. Ezután rátért a stábjában történt változásokra.

Bukta Ágival véget ért a közös munkánk, mostantól csak Jancsó Miklós és Nagy Zoltán irányítja az edzéseimet. Ami a terveket illeti, a legfontosabb, hogy egészséges tudjak maradni az év nagy részében, és akkor meg tudom tartani a stabil helyemet a top 100-ban, de talán a top 50-re is lehet esély

– fűzte hozzá a balatonfüredi játékos.

Gálfi jelenleg a második legjobb helyen rangsorolt női teniszezőnk: a e heti világranglistán nála csak Bondár Anna (77.) áll előkelőbb helyen a magyarok közül.