Piros Zsombor hétvégi sikere új karriercsúcsot is ért

2023.04.24. 10:18
Piros Zsombor portugáliai tornagyőzelmével feljött az újabb karriercsúcsot jelentő 118. helyre a férfitenisz-világranglistán – jelentette a Magyar Távirati Iroda.

A 23 éves játékos két hete még a 167. helyen állt, ám azóta megnyerte a spliti, majd vasárnap az oeirasi challengerversenyt is, utóbbit ráadásul szettveszteség nélkül. Sok ideje azonban nincs kiélvezni a sikert, mivel hétfőn (ma) délután már a másfél hetes madridi szupertorna selejtezőjében lesz érdekelt – a védett ranglistával induló Balázs Attilával (747.) együtt.

A legjobb magyar, Fucsovics Márton nyolc pozíciót rontva a 83., a Davis-kupa-válogatott vezére a héten főtáblás lesz a spanyol fővárosban. A harmadik top 200-as magyar, Marozsán Fábián a 137. helyen áll.

A nőknél három magyar található a 89. és a 93. hely között: Bondár Anna a 89., Udvardy Panna a 91., Gálfi Dalma pedig a 93. Bondár és Gálfi is Madridban szerepel a héten, míg a februárban bokasérülést szenvedett Udvardy még a rehabilitációját tölti. Jani Réka (131.) a madridi kvalifikációban lép pályára, a vasárnap az egyiptomi Sarm es-Sejkben tornagyőztes Babos Tímea pedig a 302. helyen áll – írta az MTI.

Ami az élmezőnyt illeti, a férfiaknál a Banja Lukában csak negyeddöntőig jutott Novak Djokovics változatlanul vezeti a mezőnyt a barcelonai címét megvédő spanyol Carlos Alcaraz és az orosz Danyiil Medvegyev előtt. A nőknél a lengyel Iga Swiatek stuttgarti trófeájával megszilárdította világelsőségét, mögötte a fehérorosz Arina Szabalenka és az amerikai Jessica Pegula következik.