Rendkívül magabiztos győzelmet aratott Marozsán Fábián a világ másik felén
A világranglistán elfoglalt 49. helyével a legjobb magyarnak számító játékos kedden a 87. helyezett Luca Nardival találkozott, korábbi egyetlen összecsapásukat a Hajdúszoboszló SE sportolója nyerte tavaly Cagliariban, salakon.
A 21 éves olasz játékos az idén vetette meg a lábát a felnőttmezőnyben, de a Grand Slam-tornákon csak az első fordulóig jutott, és az utóbbi tíz mérkőzéséből mindössze hármat nyert meg.
A hetedik helyen kiemelt Marozsán a US Open második körében a Danyiil Medvegyev ellen elvesztett meccs óta, azaz három hete nem versenyzett, és vasárnap érkezett meg a Sanghaj melletti, tízmilliós Hangcsouba.
A szerdai csatában nem látszott meg a kihagyás a 24 éves magyaron, aki bréklabdát hárítva kétszer is elvette Nardai adogatását, 20 perc után 5:0-ra vezetett, majd fogadóként hozta a 31 perces szettet dühöngő-csapkodó riválisa ellen.
A folytatásban a pesarói teniszező a kilencedik gémben iratkozott fel az eredményjelzőre, majd visszabrékelt, és innentől egy időre kiegyenlítettebb lett a mérkőzés. Marozsán azonban ismét brékelt, pontos játékkal 5:2-re ellépett, és a hatodik brékjével lezárta a 70 perces meccset, írja az MTI.
„Először járok Hangcsouban, nagyon tetszik, és a centerpálya is csodálatos. Még nem tudom, hogy ki lesz a következő ellenfelem, mert az ő meccsük még hátravan, de remek mezőny jött össze itt. Ezzel együtt jó formában érzem magam, és remélem, sikerrel veszem a következő akadályt is” – nyilatkozta a magyar teniszező a meccs után.
Marozsán a nyolcaddöntőben az ausztrál Rinky Hijikatával (81.) vagy a bosnyák Damir Dzumhurral (86.) találkozik.
Tenisz
Hangcsou
1. forduló (a 16 közé jutásért):
- Marozsán Fábián (7.) – Luca Nardi (olasz) 6:0, 6:2