Színpadon a legnagyobb sztárok, döntetlen állásról folytatódik Európa csatája a világválogatottal

GettyImages-2173347776
Francisco Cerúndolo bravúrgyőzelmével kezdődött, majd Sztefánosz Cicipász egyértelmű sikerével folytatódott a 2024-es Laver-kupa, a teniszsportág egyik legkülönlegesebb eseménye, amelyen a világ legjobb játékosai mérkőznek egymással, két csapatban, három napon keresztül. A pénteki játéknap délutáni programja után 1:1-es döntetlenre áll a Team Europe és a Team World, az esti programban pedig egy olyan páros mérkőzés következik, ami egyszeri és megismételhetetlen lesz. Helyszíni riport Berlinből.

Csütörtök este lezajlott a megnyitó gálaest, amellyel hivatalosan is kezdetét vette a Laver-kupa, a teniszsportág egyik legexkluzívabb eseménye, Berlinben. A háromnapos bemutatótorna egyesíti a világ legjobb játékosait, riválisokból társak lesznek, Európa legjobbjai pedig újra összemérik tudásukat a világválogatottal. A legutóbbi két kiírást a Team World nyerte, és ahogyan Roger Federer, az esemény egyik megálmodója mondta, itt az ideje Európa legjobbjainak visszavágni, és újra elhódítani a trófeát. Mert a Laver-kupa bizony nem egy súlytalan, jó hangulatú torna, hanem ide mindenki nyerni jött. 

Még mielőtt feldobták volna péntek kora délután a labdát az Uber Arénában, remek hírt jelentettek be a torna szervezői, mivel a 2019 óta tartó együttműködést az ATP-vel – a profi teniszezőket és a csúcskategóriás tenisztornákat tömörítő szervezettel – további öt évvel meghosszabbították, így a Laver-kupa huzamosabb ideig egészen biztosan az ATP versenynaptárának része marad. Ez hatalmas dolog, mivel így az évről évre kontinenseket áthidaló bemutatótorna az ATP szervezésében zajlik tovább, annak minden előnyét, szolgáltatását élvezheti. A Laver-kupa egyik atyja, Roger Federer is örömét fejezte ki a bejelentéssel kapcsolatban. 

Hihetetlenül büszke vagyok arra, amit a Laver-kupával felépítettünk. Az pedig, hogy öt éve az ATP részévé váltunk, hatalmas mérföldkő volt. A Laver-kupában minden olyan fontos érték megvan, amire a sportban szükség van. A kiválóság iránti elkötelezettség, a csapatra való összpontosítás, nemcsak saját magunkért, hanem a társakért is zajló küzdelem, az ellenfél tisztelete, és a játék szeretete. Nagyon izgatott vagyok, mit tartogat a jövő

– mesélte Federer a kezdés előtti pillanatokban.

A játékosok, kapitányok bemutatása pontban délután 1 órakor elkezdődött, előbb a Team Word, majd a Team Europe tagjai érkeztek az Uber Aréna fekete „színpadára”, nem meglepő módon a legnagyobb üdvrivalgást a teniszezők közül utolsóként érkező Alexander Zverev kapta. Az első meccset viszont Casper Ruud és Francisco Cerúndolo játszotta. 

A Team Europe (balra) és a Team World (jobbra) tagjai
A Team Europe (balra) és a Team World (jobbra) tagjai
Fotó: Getty Images

A két teniszező legutóbb a párizsi olimpián találkozott egymással, akkor Ruud bizonyult jobbnak két szettben. A norvég és argentin sztár az első labdamenetektől fogva remek csatát vívott, magas intenzitású volt a játék, a közönség pedig a negyedik gémben ugrott talpra először, Ruud emelte át remek ütemben riválisát, és jutott fogadóelőnyhöz. Cerúndolo viszont higgadt maradt, elővette nagy szerváit, és ugyan volt még további két lehetősége a brékre a norvégnak, az argentin teniszező végül tartotta szerváját.

A kispadokon derűre adott okot, hogy az egyik labdamenet után, amikor Ruud szemmel láthatóan is jókora outot ütött, Björn Borg kapitány kikérte a sólyomszem-lehetőséget, a játékosai viszont nevetve jelezték, hogy ez azért bőven kint volt. Sebaj, egy challenggel kevesebb. 3:3-nál újra Ruud adogatott, 30:0-re el is húzott a norvég, de nem engedte el a gémet Cerúndolo, remek labdamenetekkel, pontos tenyeresekkel operált, aminek meg is lett az eredménye, három pontot nyert zsinórban, és bréklabdája adódott. A lehetőséggel pedig rögtön élt, vagyis pontosabban Ruud segített neki, mivel a hálóba ütötte a tenyeresét, elsőként az argentin került lépéselőnybe. 

Újabb maratoni gémbe keveredtek a felek, most Ruud szorongatott fogadóként, de a döntő pillanatokban megint Cerúndolo volt a jobb. Az argentin, jelenleg a világranglistán 31. teniszezőnek háromszor is lehetősége volt, hogy lezárja a gémet, de ez végül csak negyedjére sikerült, amikor egy több mint 20 ütéses labdamenet után hibára kényszerítette a norvégot.

Talpon az egész Team World kispadja, nagy gémet húzott be Cerúndolo. Innen már nem volt szetten belül visszaút Ruud számára, Cerúndolo megnyerte az első szettet, amivel közelebb került az első pont megszerzéséhez a világválogatott. Sőt, az argentin ott folytatta, ahol abbahagyta, a második parti első labdameneteiben is dominált, Ruudből pedig egy kicsit eltűnt a lendület, egyre többet hibázott – az első két gém az argentiné lett.

Francisco Cerúndolo
Francisco Cerúndolo
Fotó: Getty Images

A következő játékokban azért már javult a norvég tenisze, egymás után két szervagémjét rendkívül magabiztosan nyerte, de fogadóként nem jutott szóhoz – Cerúndolo tartotta előnyét. Második szett 4:2-nél aztán Ruud újra elbukta adogatójátékát, a gémen belüli utolsó ütését csúnyán hosszúra ütötte, Cerúndolo szerválhatott a mérkőzésért, és a világválogatott első pontjáért. Első próbálkozásra ezt nem sikerült abszolválnia az argentinnak, Ruud remekül fogadott, és első alkalommal a mérkőzésen brékelt, életben maradt. 

Cerúndolo mintha egy kicsit megtört volna, a norvég klasszis ezt követően egyetlen vesztett ponttal abszolválta szervagémjét, újabb próbatétel elé állítva riválisát. Szerválja ki a mérkőzést, ha tudja. Ugyan kettős hibával kezdett az argentin, de rögtön egy hatalmas nyerővel, majd két remek szervával orvosolta hibáját, két mérkőzéslabdához jutva ezzel.

Cerúndolo remekül keretbe foglalva teljesítményét, egy tökéletes ejtéssel oldotta meg a feladatot, megnyerte az első mérkőzést, egyben az első pontot a világválogatottnak. 

A délutáni program második mérkőzésén két, görög gyökerekkel rendelkező teniszező meccselt. Sztefánosz Cicipász athéni születésű görög, Thanasi Kokkinakis viszont az ausztráliai Adelaide-ban látta meg a napvilágot, szintén görög szülők gyermekeként. Kokkinakis felmenői ugyan görögök, de Ausztráliában nőtt fel, ausztrál állampolgársággal rendelkezik, így nem az európai, hanem a világválogatott tagja. Kettejük mérkőzése nem csak származásuk miatt pikáns, hanem azért is, mert éppen az idei US Open első körében futottak össze, és akkor három szettben Kokkinakis győzött. 

Volt miért visszavágnia Cicipásznak. 

Mintha görög nemzeti színekbe öltözött volna a világranglistán 12. Cicipász, kék felső és fehér nadrág, ugyanúgy, mint ahogy hazája Davis-kupa-válogatottjában szokott játszani. Azt nem tudni, a Team Europe színei miatt, vagy szimplán csak nagyon jó formájának köszönhetően, de az első labdamenetektől fogva remek előadást nyújtott Cicipász, volt néhány pillanat, amikor Kokkinakis csak labdaszedőt játszott. Agresszív, pontos egykezes fonákok, jó adogatások – nem csoda, hogy Cicipász néhány perc alatt kettő, majd ezt megfejelve négy gémmel húzott el.

Ugyan volt az ausztrál–görögnek is egy-két nagy tenyeres nyerője, de ezek elhalványultak Cicipász teljesítménye mellett. 5:0-nál azért a becsületgémet begyűjtötte Kokkinakis, de ennél többre nem futotta részéről, alig fél óra alatt Cicipász 6:1-re megnyerte a nyitópartit. 

A második szett pontosan úgy kezdődött, ahogyan az első befejeződött, Cicipász folytatta domináns játékát, és az első adandó alkalommal elvette Kokkinakis szervagémjét. Az ausztrál–görög teniszezőnek nem volt fegyvere riválisa ellen, Cicipász magabiztos maradt, és lépésről lépésre haladt a győzelem felé. Első szervagémjében ugyan adódott egy kisebb problémája Cicipásznak, Kokkinakisnak két fogadóelőnye is volt, de mindkettőt magabiztosan hárította a görög. 

Sztefánosz Cicipász
Sztefánosz Cicipász
Fotó: Getty Images

Érezte a vérszagot Cicipász, nem akarta közel engedni magához riválisát, még véletlenül se merüljön fel Kokkinakisban, hogy itt bármi esélye lehet. A világranglistán 12. görög ennek megfelelően borzasztó magabiztos maradt szervgémjeiben, és 5:4-nél a meccsért adogathatott. Cicipász a feladatot abszolválta, mindössze egy labdamenetet bukott el gémen belül, összességében pedig sima győzelmet aratott Kokkinakis ellen, amivel kiegyenlítette az állást. 

Az első két mérkőzés után Team Europe – Team World 1:1.

A Laver-kupa az esti programmal folytatódik 19 órától, amelynek legjobban várt mérkőzése a világranglista második és harmadik helyezettje, Carlos Alcaraz és a hazai pályán szereplő Alexander Zverev páros mérkőzése lesz. Ellenfelük az amerikaiak kedvenc kettőse, Taylor Fritz és Ben Shelton lesz. De előtte pályára szólítják Grigor Dimitrovot, aki a Laver-kupán elsőbálozó, remek idényt teljesítő Alejandro Tabilóval meccsel. 

Laver-kupa 2024, első nap, délutáni program után

Team Europe – Team World 1:1 

  • Casper Ruud – Francisco Cerúndolo 4:6, 4:6 
  • Sztefánosz Cicipász – Thanasi Kokkinakis 6:1, 6:4

A pontos program péntek este 19 órától

  • Grigor Dimitrov – Alejandro Tabilo
  • Alcaraz/Zverev – Fritz/Shelton

(Borítókép: Getty Images)