Legyőzhetetlen volt Carlos Alcaraz Monte-Carlóban, elérte a 40 millió dolláros álomhatárt
Egész héten remekül teniszezett a spanyol szupersztár a hercegségben, öt mérkőzése alatt három szettet vesztett, de igazából egyszer sem állt közel a kieséshez. A vasárnapi finálé első játszmáját még elhozta ellene Musetti, de azt követően mindössze egy gémet nyert az olasz, Alcaraz elsöprő dominanciával gyűjtötte be a serleget. Ez a siker hatalmas lökést adhat Alcaraz számára, aki a héten Barcelonában is favoritként indul.
A 21 éves teniszező hatodik mestertornáját nyerte, az elsőt Monte-Carlóban, és mivel tavaly nem indult ezen a viadalon, 1000 ponttal (7720) több áll neve mellett hétfőtől a világranglistán. Ez egyben azt jelenti, hogy Alcaraz megelőzte Alexander Zverevet a világranglistán, és előrelépett a második pozícióba. A spanyol klasszis tavaly október vége óta nem járt ilyen előkelő helyen, és csökkentette hátrányát a világelső Jannik Sinnerhez képest – aki jelenleg három hónapos eltiltását tölti.
Érdekesség, hogy tornagyőzelmével Alcaraz lett az első teniszező, aki az ezredforduló után született, és elérte a 40 millió dolláros határt kizárólag a pénzdíjakból.
Az már eldőlt Monte-Carlóban, hogy Sinner biztosan nem bukja el első pozícióját távolléte alatt, de amennyiben Alcaraz megnyeri a héten zajló barcelonai, majd a madridi versenyt is, úgy nagyon közel férkőzhet az olaszhoz. Sinner legkorábban a római mestertornán térhet vissza a pályára, május elején.