Marozsán Fábián pályafutása első ATP-elődöntőjén léphet pályára
Kedden a szabadkártyával főtáblás Justin Engel, majd csütörtökön a negyedik helyen kiemelt Ugo Humbert ellen is két szettben aratott győzelmet első számú teniszezőnk, aki pályafutása első 500-as negyeddöntőjébe jutott Münchenben. Marozsán korábban még nem győzte le Humbertet, kettőből semmi volt a mérlege, nyert játszma nélkül, de ezúttal ő bizonyult jobbnak. A csütörtöki meccslabda után a magyar teniszező hirtelen nem realizálta, hogy vége a mérkőzésnek, azt hitte, még csak 5:3-nál járnak, de aztán a székbíró szólt neki, hogy fáradjon a hálóhoz kezet fogni.
A pénteki negyeddöntőben a világranglistán 77. magyar teniszezőnek Zizou Bergs volt az ellenfele, akit április elején legyőzött a monte-carlói mestertorna selejtezőjében, salakon. A meccs előtt Marozsán számított egy kicsit esélyesebbnek, már csak kettejük legutóbbi párbajából kiindulva is. A tét nagy volt: Marozsán pályafutása első ATP-elődöntőjéért lépett pályára.
A Hajdúszoboszló SE sportolója átmentette csütörtöki formáját, egy brékkel 3:0-ra elhúzott, majd 5:3-nál adogatóként a negyedik szettlabdánál bevágott egy kemény tenyerest, és 34 perc elteltével játszmaelőnyben volt. A folytatásban a belga lépett el 3:1-re, de Marozsán rögtön visszabrékelt, mire szintén 25 éves ellenfele dühében összetörte az ütőjét. Így jutottak el a rövidítésig, amelyben Bergs 4:1-re vezetett, de a magyar Davis Kupa-válogatott alapembere fordított, és néhány elképesztő labdamenet végén megnyerte az 1 óra 40 perces ütközetet.
A négy között a viadal első kiemeltje, a világranglistán harmadik, olimpiai aranyérmes és ATP-világbajnok Alexander Zverev következik Marozsán számára.
Hét negyeddöntő után összejött életem első elődöntője, nagy pillanat ez nekem, és nagyon boldog vagyok
– nyilatkozta a pályán.
Amikor legutóbb játszottam Zizouval, gyorsabb körülmények voltak Monacóban, most lassú volt a pálya, az időjárás pedig hideg, ami főként a hosszú labdamenetekben jelentett kihívást. Holnap egy világklasszis ellenfél vár rám, de természetesen őt is megpróbálom legyőzni
– tette hozzá.
ATP 500, München
negyeddöntő
- Marozsán Fábián – Zizou Bergs 6:3, 7:6 (7–4)