Véget ért Marozsán Fábián müncheni menetelése, nem bírt a világ harmadik legjobbjával

GettyImages-2210894673
2025.04.19. 17:47
Az első helyen kiemelt, világranglistán harmadik Alexander Zverev két szettben legyőzte Marozsán Fábiánt a müncheni 500-as kategóriájú salakpályás tenisztorna elődöntőjében. A magyar teniszező pályafutása során első alkalommal jutott négy közé ATP-szinten, és rendkívül értékes világranglistapontokat gyűjtött.

Már azzal jelentős sikert ért el az első számú magyar teniszező, hogy négy közé jutott a müncheni tenisztornán – első alkalommal profi pályafutása során csúcskategóriás (ATP) viadalon. Az eddig vezető úton Marozsán még szettet sem bukott, magabiztos játékkal győzött egy német szabadkártyás játékos, a negyedik kiemelt Ugo Humbert, majd Zizou Bergs ellen. 

Bravúros teljesítményével 200 világranglistapontot már szerzett a magyar teniszező, de természetesen ennyivel sem elégedett meg, úgy lépett pályára az első kiemelt, a világon a harmadik legjobbnak tartott Alexander Zverev ellen a szombati elődöntőben, hogy itt bizony van keresnivalója. Kettejük eddigi egyetlen párbaját egyébként a német nyerte, még a tavalyi miami mestertorna negyeddöntőjében.

A meccset Zverev kezdte jobban, rögtön Marozsán első szervagémjében remekül fogadott, és kihasználta fogadóelőnyét – majd mellétette adogatását is, így 2:0 állt az eredményjelzőn. A folytatásban azért egyre bátrabban játszott Marozsán, elengedte a kezét, és bizony jócskán bejöttek a húzásai, Zverev ekkor defenzíven teniszezett, sikertelenül. 2:1-nél a magyar teniszező visszabrékelt, kiegyenlített, majd 3:2-nél már ő járt előrébb. 

Csak dicsérni lehetett ekkor Marozsán játékát, abszolút egyenrangú partnere volt a világklasszis németnek, sőt, többször tapsolt a magyar teniszező nyerő ütései után a müncheni publikum. Egyáltalán nem látszott rajta az, hogy élete első ATP-elődöntőjét vívja. 5:4-nél, majd 6:5-nél a szettben maradásért kellett adogatnia Zverevnek, de mindkettő feladatot gond nélkül abszolválta – rövidítés döntött az első partiról. 

Marozsán Fábián
Marozsán Fábián
Fotó: Getty Images

A hét nyert pontig tartó tiebréket sajnos egy tenyereshibával kezdte Marozsán, majd Zverev két remek szervával elhúzott 3–0-ra. A végjátékban bravúrosan teniszezett a német, több olyan megoldása volt, amire nem érkezett válasz – még a legjobb ütemben elengedett rövidítéseket is gond nélkül beérte, majd ütött nyerőket belőle. Így nem volt sok esélye Marozsánnak, az első kiemelt Zverev 7–3-ra nyerte a rövidítést, és övé lett az első szett 50 perc alatt.

A második felvonás elején a világranglistán 77. magyar eljutott 15:30-ig Zverev szervagémjében, de ekkor a német hatalmas adogatásai eldöntötték a játék sorsát, még fogadóelőnye sem volt Marozsánnak. Az ezt követő gém első labdamenetében Marozsán a hálónál csúnyán elrontott egy könnyű lecsapást, de szerencsére ez a hirtelen jött hiba nem zavarta meg túlságosan játékát, és tartotta szerváját.

Amikor felvillant volna a remény, hogy esélye lenne Marozsánnak a brékre, rendre bevágott egy-két hatalmas adogatást a német, és tartotta szerváját. Ugyanúgy a magyar teniszező, aki továbbra is próbált agresszív maradni, és irányítani a labdameneteket, de sajnos néha előfordult, hogy ki nem kényszerített hiba lett a vége. 3:3-nál azért bajba került Zverev, eljutottak egyenlőig, és akkor egy hosszú labdamenet végén Marozsán hibázott, és ütött egy nagy fonákot a hálóba – továbbra sem jutott fogadóelőnyhöz. Ott volt az esély, de Zverev valahogyan megmentette a gémet, és ő járt előrébb. 

A következő Marozsán-szervagémben sajnos megremegett a magyar, kétszer ütött kettőshibát, és ugyan Zverev első fogadóelőnyét még hárította, másodjára már nem járt sikerrel, így elbukta adogatását. Zverev ekkor már a mérkőzésért adogatott, magabiztosan lezárta a találkozót – döntőbe jutott hazai közönség előtt. 

Alexander Zverev a vasárnapi fináléban – egyébként születésnapján – az amerikai Ben Sheltonnal találkozik, Marozsán pedig a négy között búcsúzott, 200 világranglistapontot gyűjtött, és jövő héttől visszatér a legjobb 60 mezőnyébe. 

ATP500, München
elődöntő

  • Marozsán Fábián – Alexander Zverev 6:7, 3:6