Cseh László erre nem volt felkészülve

2014.03.24. 12:16

Nem egyedülálló, hogy két különböző nemzetiségű úszó néhány napig vagy akár egy-két hétig is együtt edz, és igyekszik profitálni a közösen elvégzett munkából. Cseh László ezekben a napokban a három olimpián öt aranyérmet begyűjtő amerikai Ryan Lochte társaságában edz észak-karolinai Charlotte-ban.

A Telekom Sporthír Szolgálatnak azt mondta, „eddig három napon át edzhettem együtt Lochte barátommal, aki az idén tölti be a 30. életévét, és akit mindig is nagyszerű fickónak tartottam. Még legalább egy hét közös gyakorlás vár ránk, de mint azt a hétvégén megtudtam, hétfőn várhatóan bekapcsolódik a munkába Tyler Clary is, a 200 méteres hátúszás londoni olimpiai bajnoka. Erre a meglepetésre nem voltam felkészülve, de így még izgalmasabbá válik ez a mostani kihívás.” 

Hozzátette, saját maga állja a költségeket, de ez csak a repülőjegyben merült ki. „Itt vendégként kezelnek. Az első héten például Nick Thoman, olimpiai arany- és ezüstérmes lakásában helyezkedhettem el.”

A charlotte-i munka azt jelenti, hogy nap mint nap egy uszodában edz Lochte és Cseh László, sőt, egymás melletti pályákon. „Ugyanazt az edzést ússzuk. A világszerte jól ismert vezetőedző David Marsh vezényel mindkettőknek. Az ő ötlete volt, hogy jöjjek ide,”

„Lochte nagyon keményen edz, és én valamennyire próbálom a lépést tartani vele, de az első héten még szoknom kellett az edzések ritmusát és fajtáját. Csak a vízi munkánk közös, az edzőteremben Ryan egészen más gyakorlatokat végez, mint én. A medencében viszont nincs mit rejtegetnie előlem. Eddig is tudtam, hogy nagyon erős és dinamikus lába van.”

„Kétnaponta beszélek Turi Györggyel az edzőmmel, legutóbb szombaton is volt egy hosszabb konzultációnk. Elmondom neki, hogy mit tapasztalok és eddig milyen érzések alakultak ki bennem. Jelenleg 33 méteres medencében folynak az edzések, és ez nagyon meglepett. Büszkén említettem, hogy a Kőér utcában is ugyanilyen hosszú a pálya. Jól érzem magamat. Csütörtök este közös vacsoránk volt a csapat több tagjával, nagyon kellemes élményekkel gazdagodva búcsúztam el az amerikai fiúktól” – fejezte be Cseh László.