Az úszókapitány elégedett az eddigiekkel

2014.08.21. 14:22

Kiss László szövetségi kapitány megítélése szerint elfogadható a magyar úszóválogatott eddigi - két aranyérmet hozó - szereplése a berlini Európa-bajnokságon.

A szakvezető az egyhetes Eb csütörtöki félidejében vont mérleget, s az MTI-nek nyilatkozva kiemelte, hogy jó nyitányt jelentett Hosszú Katinka győzelme 400 m vegyesen. Reménye szerint Hosszú a csütörtöki 200-as vegyesdöntőben is nyer - ahogy fogalmazott: "illik nyernie" -, 100 m háton pedig dobogón végez. A hosszabbik vegyesen Verrasztó Evelyn helytállt a hatodik helyével, és a kapitány bízik benne, hogy a 200-on még jobb lesz.

A férfiaknál legfőképpen a 200 m vegyesen nagy csatában aranyérmes Cseh Lászlót méltatta, mondván, fantasztikus, amit a Kőbánya SC klasszis versenyzője eddig nyújtott.

"Hatalmas dolog, hogy ugyanabban a számban egymás után ötödször tudott Európa-bajnok lenni, s most már egálra áll a négyszáz vegyessel, ahol szintén ötszörös Eb-győztes." - fogalmazott.

A szakember összességében pozitívnak nevezte Gyurta Dániel 100 m mellen szerzett negyedik helyét, hangsúlyozva, hogy véleménye szerint a 200 m mell olimpiai, világ- és Európa-bajnoka a "rövidebbik távon tett kirándulás után még nagyobb elánnal dolgozva készül fel az idei rövidpályás világbajnokságra".

A kapitány szavai szerint külön öröm Kozma Dominik csütörtök délelőtti országos csúcsa 100 m gyorson, de dicséret jár neki a 200 m gyorson egyéni csúccsal elért negyedik helyért is.

Kiss László a csütörtöki döntőkről annyit mondott, hogy bízik Biczó Bence dobogót érő szereplésében 200 m pillangón, s érmet vár Kapás Boglárkától is 800 m gyorson.