Az úszó, aki elnézést kért a 4. helye után
A második legjobb idővel került a 200 hát döntőjébe a 22 éves Bernek Péter. A négy évvel ezelőtti ifjúsági olimpiai győzelme után most szeretett volna egy felnőtt éremmel áttörni. Mert bár ugyan két éve, az olimpia előtt a debreceni Eb-n ezüstérmes lett, a nagy versenyei eddig nem sikerültek jól.
1:57.47-et úszott, pár századdal elmaradt elődöntős idejétől, mert túl lassan kezdett, és mint bevallotta, sokkal jobban figyelt a kelleténél a mellette haladó későbbi győztes lengyel Kaweckire, pedig ő bírta volna az erősebb kezdést is. Különösen a második ötvennel volt elégedetlen.
„Valamit másként kell csinálnom jövőre, mert ez iszonyú csalódás volt” - mondta összetörten.
„Elnézést kérek mindenkitől, magam is többet szerettem volna, legalább egy ezüstöt, de csak magamat hibáztathatom. Stresszesebb voltam, mint amennyire szabadna” - eközben elcsuklott a hangja, és nem tudta visszatartani a könnyeit.
A bronz amúgy azért nem jött neki össze, mert Balog Gábor öt századdal megelőzte.