Verrasztó simán nyert vegyesen, Hosszú 3.

2014.08.24. 16:31

Az eddig három aranyérmet szerző Hosszú Katinka a berlini úszó Európa-bajnokság zárónapján a negyediket nem tudta megszerezni.

200 pillangón a tavalyi világbajnokságon két kínai mögött a harmadik lett, ezért is számított favoritnak.

Szokásával ellentétben nem a legjobb idővel került a döntőbe, hanem a negyedikkel, mert szombaton a 200 gyors döntőjébe fektetett nagy energiát, ezért az elődöntős idejére nem is figyelt igazán.

A négyes pályát így Mireia Belmonte Garcia kapta, a spanyol 400 vegyesen nem tudta megszorítani és versenyre kényszeríteni Hosszút.

Hosszú ötvennél már az élen volt, akkor nem sejthettük, hogy utoljára. Száznál ugyanis már Garcia volt az első. 150-nél Hosszú leszakadt, negyediknek fordult, és nyilvánvalóvá vált, hogy nem nyerheti meg a versenyt, sőt ezüstérmes sem lehet, mert a másik spanyol, Ignacio Sorribe bejött elé.

Végül két és fél másodperccel kapott ki Garciától, Hosszú 2:07,28-as idejénél amúgy Szilágyi Liliána az ifjúsági olimpián jobbat úszott. (Nankingi idejével Szilágyi Berlinben második lett volna.)

Jakabos Zsuzsa a negyedik helyen zárt.

"Lehet, hogy egy kicsit, de tényleg csak egy kicsit elfáradtam a végére. Még ha nem is szeretem ezt önmagamnak bevallani. Nagyon nem esett már jól ez az úszás, bár igazából csak az időeredmény miatt vagyok csalódott. Összességében jól sikerült ez az Európa-bajnokság, ez vigasztal.”

Verrasztó Dávid 400 vegyes döntőjébe a legjobb idővel került be, a pillangó után még hátrányban volt, háton azonban már a második helyre szorította az angol Pavonit.

Mellen még inkább növelni tudta az előnyét, már két másodperc volt a különbség a javára. Gyorson Pavoni feljött valamelyest, de Verrasztónak így is több mint egy testhossz előnye maradt. Ezzel élete legnagyobb sikerét érte el, egyben megszerezte az ötödik magyar aranyat.

Ezzel a sikerrel biztossá vált: mind a négy vegyes szám aranyérme Magyarországra került.

A nap és az Európa-bajnokság zárásaként a 4x100-as férfi vegyes váltó versenyzett, Cseh László háton a harmadik helyen hozta be a csapatot, Gyurta Dániel és Pulai Bence a negyedik helyen váltott, Kozma Dominik gyorson bronzéremre jött be.

Gyurta Dani: "Jól ment a csapatnak, de én nem vagyok elégedett magammal, délelőtt jobban ment, ezt a mostanit ugyanúgy elkapkodtam, mint a száz döntőjét, visszafelé már nem gyorsultam fel rendesen. Csak az vigasztal, hogy sokkal előrébb nem végezhettünk, de hála a többieknek, meglett az  érem."

Kozma Dominik: "47.08? Na, ez üzenet a többi gyorsúszónak a jövőre nézve... Elég jól jöttünk. Hogy 0.01-gyel rajtoltam? Hát csak nem indulhatok később, mint az a másik mellettem?!"

Cseh László adta meg a zárszót: "látod, Doma, végre erősen úsztál ezen az Európa-bajnokságon."