Magyarországon egy Eb-arany szart se ér

2014.08.24. 17:47

A 400 vegyesen győztes Verrasztó Dávid élete legnagyobb sikerét érte el a berlini úszó Európa-bajnokságon, eddig két ezüstje volt (2012, 2010) ezen a távon. Ezzel mind a négy vegyes számot a magyarok nyerték, a nőknél Hosszú Katinka mindkettőt, míg a férfiaknál Cseh László a rövidebbik távon, kétszázon.

Kénytelen voltam összeszedni magam a 200 vegyes kilencedik helye után, bár nem biztos, hogy csak a saját hibámból nem kerültem be a keddi döntőbe” - ez volt az első mondata a verseny után.

Ezzel visszautalt arra, hogy az ARD operatőre úgy forgatta a kameráját, hogy a kezének ütközött úszás közben. Elismerte, két napig nem tért magához ettől az incidenstől, pedig topformában érkezett.

Nagy lelki csatákon vagyok túl, sok munka van abban, hogy talpra álltam, miután az első vizsga nem sikerült jól. Most szerencsére sikerült a javítás. Annak nagyon örülök, hogy utolértem három évvel ezelőtti önmagam, legalábbis olyan időt úsztam, mint akkor. 4:12 alá kétszer is bementem. Az utolsó ötvenen nem voltam a legjobb, azt egyelőre még nem tudom megmondani, hogy azért-e mert nem volt verseny, és fölényesen vezettem, vagy azért, mert nem volt bennem több. Majd kielemezzük ezt” - mondta a 26 éves versenyző.

Kifejtette, hogy ugyan esélyesnek tartották, önmagát nem feltétlen gondolta annak, és a brazil-német 1-7-es futball-vb-elődöntő után nem is lehet szerinte esélyesről beszélni.

Majd egy olyan véleményt mondott, amit még sokszor fognak idézni. Íme: „Boldog vagyok, az időmnek kifejezetten örülök, de azt azért hozzá kell tenni, hogy Magyarországon egy Eb-arany szart sem ér.”

Hozzátette, a magyar sport ereje miatt van ez, ami egyszerre előny és hátrány is, és a világban már egy Eb-hatodik helynek is jelentős értéke van. Ennek az eredménye, hogy Bernek Péter, aki lemarad pár századdal az éremről, elsírja magát kínjában.

Emellett arra is gondolhatott, hogy egy világbajnoki vagy egy olimpiai arany sokkal elfogadottabb, és ahhoz sokkal jobb idő kell, a mostani nem elég.

Vagy mondhatom Cseh Lacit is, ha nem nyert volna, akkor azonnal szidják. Pedig Olaszországban például istenként tisztelik, mint egy focistát. A megoldást nem tudom, nem akarok vészjósló lenni, de fenntartom, kevés az értéke otthon egy aranynak, pedig iszonyatos meló van benne” - így fejezte be, kis finomítással.

Verrasztóé volt egyébként az úszósport 80. Európa-bajnoki elsősége. Édesapja 1977-ben, 200 háton szerzett Eb-aranyat.

Magyarország a medencés úszásban 5 arany, 4 ezüst és 5 bronzot nyert, ezzel Nagy-Britannia és Dánia mögött a harmadik lett az éremtáblázaton.