Elza
-3 °C
1 °C

Úszó-Eb: Verrasztó Dávidé a délelőtti legjobb "vegyesidő"

2014.08.24. 12:06

Verrasztó Dávid 400 méter vegyesen elsőként, Kapás Boglárka 400 méter gyorson az ötödik legjobb idővel jutott tovább a vasárnap délelőtti selejtezőből a berlini úszó Eb utolsó napján. Döntős a férfi vegyesváltó is, amely a második idővel lett tagja a délutáni finálé nyolcas mezőnyének.

Az első magyar érdekeltségű előfutamot a nők 400-as gyorsúszó számában rendezték, s rögtön akadt egy jeles hiányzó a rajtlistán: nem indult el a németországi Eb-n eddig egyéniben három aranyat és egy ezüstöt nyert Hosszú Katika, aki minden maradék energiáját már a 200 méter pillangó délutáni döntőjére tartogatta. Kitűnően helyettesítette azonban az egy-egy egyéni ezüsttel és -bronzzal álló, a Hosszút is felvonultató 4x200-as gyorsváltóval pedig harmadikként végzett Kapás Boglárka, aki a selejtező ötödik legjobb időeredményét (4:09.17 p) érte el.

„Ha nem az utolsó napja lenne az Eb-nek, tán még az országos csúcsnak is nekimennék a döntőben, de így, a hét fáradalmaival a testemben, már kicsi az esély. Azért megpróbálom...” - nyilatkozta Kapás Boglárka az MTI-nek.

A 400 méteres férfi vegyesúszásban Verrasztó Dávid esélyeshez méltóan teljesített: könnyed úszással, 4:16.78 perc alatt ért célba, s magasan a legkiválóbb eredménnyel lépett tovább. „A döntőbe jutás volt most a legfontosabb, remélem, ott sokkal jobbat úszok majd, 4:12 körüli időt várok magamtól” - összegzett Verrasztó.

A szám másik magyarja, Gyurta Gergely viszont éppen kiszorult a nyolcas fináléból, mivel 4:19.46-tal a kilencedik lett. „Szegény embert az ág is húzza, ez a helyezés jól jellemzi az egész berlini Eb-met, ma sem jött össze a várt eredmény - panaszolta. - Pedig jó lett volna délután is úszni, bosszant a dolog. De legalább vége...”

A délelőtt zárása viszont vidámra sikeredett: a 4x100 méteres férfi vegyesváltók versenyében simán továbbment, miután a teljes sorrendben második lett (3:34.89 p) a magyar kvartett, amelyet Cseh László, Gyurta Dániel, Pulai Bence és Kozma Dominik alkotott. „Benn vagyunk a döntőben, csak ez számít most!” - jelentette ki a német fővárosban egyéniben egy aranyat és egy ezüstöt szerzett Cseh. „Még van bőven tartalék a csapatban” - hangzott ígéretesen a 100 méter mellen Berlinben negyedikként zárt Gyurta reagálása.

Kapáson, Verrasztón és a váltón kívül még további két magyar lesz a befező nap döntős programjában: 200 méter női pillangón Hosszú Katinka mellett Jakabos Zsuzsanna is szerencsét próbálhat.