Cseh László Egerben folytatja

2015.01.29. 18:36

Az Egri Úszó Klubhoz igazolt, márciusban ott kezdi meg felkészülését Cseh László, írta az MTI.

Az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világbajnok és Európa-bajnok úszó elmondta: szerződése lejárta után, decemberben távozott nevelőegyesületétől, a Kőbánya SC-től.

Azóta Törökbálinton edz gyerekkori trénerével, Plagányi Zsolttal. Az ő segítségével talált rá az egri klubra is, amellyel szerinte sikeresen felkészülhet a 2016-os riói olimpiára. Cseh László kijelentette: legfontosabb célja az olimpiai bajnoki cím megszerzése.

Habis László, Eger fideszes polgármestere úgy fogalmazott: nagy öröm és büszkeség Egernek, hogy segítheti a világklasszist a felkészülésben.

Az egri közgyűlés csütörtökön egyhangúlag megszavazta, hogy négymillió forinttal támogatja Cseh László felkészülését, de mint hozzátette, az idén 12 millió forint szükséges az úszó edzésprogramjához, ezért több szponzorral tárgyalnak a maradék összeg előteremtéséért.
    Plagányi Zsolt, az olimpikon edzője kijelentette: az eddigi alapozó edzések sikeresek voltak, versenyzője továbbra is motivált és nyitott az új módszerekre.
    Cseh László a hétvégén Luxemburgban versenyez.