Vazul
11 °C
25 °C

Százéves, 24 világrekordja van, de többet akar

2015.04.06. 13:23

A 100 éves Nagaoka Mieko Japán legidősebb úszóversenyzője, szombaton egyedülálló teljesítményt nyújtott. Egy óra 15 perc 54,39 másodperc alatt teljesítette az 1500 méteres gyorsúszást.

Már önmagában ez is különleges, de ha hozzátesszük, hogy Nagaoka csak 82 éves korában tanult meg úszni, még nagyobb elismerést érdemel. 18 évvel ezelőtt egy térdsérülés után kezdett el úszni, senki sem tanította, maga sajátította el a mozdulatokat. A koordinációjával sosem volt baj, egykor japán táncos drámákban, nókban szerepelt.

Amikor 84 éves lett, már versenyezni kezdett, 88 évesen eljutott a veterán világbajnokságra is. Új-Zélandon bronzérmet szerzett 50 méteres hátúszásban,  90 évesen növelte éremgyűjteményét, 50, 100 és 200 háton is második lett.

Hogy éhes volt a sikerre, azt az is mutatja, hogy ekkortól már edzővel készült, megdöntötte a 800 méteres gyorsúszás japán korosztályos rekordját. 95 évesen úszta első világrekordját 50 háton, és azóta halmozza a csúcsokat, 24 világrekordja van hagyományos és rövidpályás számokban.

A hetente négyszer edző Nagaoka még további érmeket akar nyerni, de már a hosszabb távokra készül, gyorsabban már nem tud úszni, de ezt a tempót tudja tartani.