Olasz Anna legyőzte a hullámúszásban Risztovot

2015.05.03. 11:07

A nyílt vízi világkupa-sorozat első állomásán óriási mezőny állt rajthoz a mexikói Cozumelben.

A nőknél három magyar végzett az első tízben – ez volt az első vb-válogató, a második majd Balatonfüreden lesz -, a legjobban Olasz Anna teljesített, aki már a tavalyi Európa-bajnokságon is jól szerepelt, de akkor ötödik lett az ezüstérmes Risztov mögött.

Most 19 másodpercet vert Olasz Risztovra, míg a junior vb-győztes Kiss Nikoletta egy másodperccel maradt el Risztovtól.

Öt éve, amióta a nemzetközi viadalokat járom, ilyennel még nem találkoztam. Méteres hullámok között kellett haladni, néhány méterre a parttól, voltak olyanok, akiket kidobott a sziklákra a víz – szerencsére, kisebb karcolásokkal megúszták, azaz végül is megnyugodhattak az edzők, a rajt előtt ugyanis azért fohászkodtunk, hogy mindenki épségben érjen célba” - értékelt a kapitány, Gellért Gábor.

Kifejtette, a második kör után kettészakadt a mezőny a nőknél, mintegy harmincan viaskodtak ekkor a jobb helyezésekért, hogy aztán a harmadik 2.5km-es etap további három bolyra szakította az elöl haladókat.

Olasz Annának sikerült megragadnia a élmezőnyben, Éva és Nikoletta a második bolyt vezette. Anna harmadikként fordult a célegyenesbe, de sajnos az utolsó háromszáz méteren egy olasz riválisa megelőzte. A másik két lányunk versengése nagyon éles volt, végül Éva nyert”

Risztovnak azért volt ez fontos, mert a kazanyi vb-re csak két magyar mehet. Onnan pedig az első tíz automatikusan olimpiai résztvevő.

1. Haley Anderson (amerikai) 1:48:01.00, 2. Ana Marcela Cunha (brazil) 1:48:04.00, 3. Aurora Ponsele (olasz) 1:48:05.00, 4. Olasz Anna 1:48:06.00, ...8. Risztov Éva 1:48:25.00, 9. Kiss Nikoletta 1:48:26.00