Júlia, Rita
13 °C
19 °C
Index - In English In English Eng

Hosszú Katinkát a doppingoló NDK-s úszónőkhöz hasonlították

2015.05.22. 08:33

Hosszú Katinkát, akit 2014-ben a Nemzetközi Úszó Szövetség tagországai az év legjobb női versenyzőjének választottak, az amerikai Swimming World Magazine internetes oldala egy külsős szerző írásán keresztül azzal vádolta meg, hogy az egykori NDK-úszókhoz hasonlóan doppingol, közölte a Magyar Úszó Szövetség.

A cikk írója szerint a világ úszósportjában még senki sem tudott folyamatosan olyan magas szinten teljesíteni és gyorsan regenerálódni, mint Hosszú. Michael Phelps, Ryan Lochte és Katie Ledecky sem képes erre. Casey Barrett a magyar úszónő charlotte-i versenyét is elemezte. Szerinte a versenyszezon elején nagyon gyanús, hogy 16 percen belül Hosszú 200 vegyesen a világ idei legjobbját, majd 200 háton a világ harmadik legjobb idejét teljesítette.

A volt olimpikon úszó cikkében hosszan sorolja a szerinte gyanús jeleket Hosszú Katinka elmúlt két évben mutatott teljesítményéről, jól lehet, azzal kezdi, hogy "bizonyíték nincs. Bizonyíték soha nincs, akkor sem, amikor fontos lenne, és akkor sem, amikor a legjobban kellene".

Az író többször hangsúlyozza, hogy nem egyedül van véleményével, mert "az edzők morognak, a szakértők csak pislognak, a vetélytársak meg langyosan gratulálnak" Hosszú egy-egy lenyűgöző teljesítménye után, ugyanakkor mindenki összesúg a háta mögött, csak senki nem meri felemelni a hangját a bizonyítékok hiánya miatt.

Gyárfás Tamás elnök a testület nevében azonnal hivatalos levélben tiltakozott. A sportág vezetője, aki egyben a FINA alelnöke, nyomatékosította, hogy a háromszoros világbajnok eddig a világ bármely pontján alávetette magát valamennyi doppingvizsgálatnak, és a tesztek mindannyiszor negatív eredményt hoztak.

A szövetség vezetőjének alábbi levelét a Swimming World Magazine azonnal közzétette.

Nyilatkozat – Magyar Úszó Szövetség

Mély megdöbbennéssel olvastuk az önök online felületén publikált botrányos véleménycikket, amely úgy járatja le Hosszú Katinkát, a nemzetközi úszósport egyik legmegbecsültebb tagját, hogy a szerző bármiféle bizonyítékkal rendelkezne állításainak igazolására.

Amint azt a nemzetközi média mértékadó újságírói pontosan tudják, Hosszú Katinkát megannyi doppingvizsgálatra kötelezték az elmúlt években a WADA, illetve helyi antidopping-ügynökségek, versenyeken és versenyeken kívül egyaránt. Az eredmény mindannyiszor negatív volt.

Ennek fényében számunkra érthetetlen, hogy egy ilyen tekintélyes médium miért tartotta fontosnak ezen rágalmak közzétételét. Mindez semmilyen formában nem illeszkedik ahhoz a szakmai szellemiséghez, amelyet eddig a Swimming World képviselt, és amellyel méltán vívott ki magának nemzetközi elismerést.

Mint a Magyar Úszó Szövetség elnöke ezúton is deklarálom, hogy mi sohasem kérdőjeleztük meg egyetlen nagy úszó, így az amerikai csillagok kimagasló teljesítményét sem, holott több valóban emberfelettinek tűnt – mégis, örökkön csodáljuk valamennyit.

Gyárfás Tamás

a Magyar Úszó Szövetség elnöke”

A szerkesztőség megjegyzést fűzött a nyilatkozathoz, nem ismerik el, hogy lejáratták volna Hosszú Katinkát, csupán teret adtak egy olyan szerző véleményének, aki jól ismeri az egykori NDK-ban használt módszereket. Hozzáteszik: mindig is élen jártak a doppingellenes küzdelmet segítő írások közzétételében, mint ahogy évek óta beszámolnak Hosszú Katinka páratlan sikersorozatáról.

A cikk utóélete kapcsán Gyárfás mély megdöbbenésének adott hangot, miután a nemzetközi úszóéletből kapott visszajelzések szerint a vádaskodás honi erők sugallatára fogalmazódott meg, akik újfent igazolták, számukra semmi sem drága, hogy a magyar úszósportot befeketítsék – a támadást pedig a péntek délelőtt esedékes tisztújító közgyűlésre időzítették.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!