Hosszú Katinka pereli a doppingozó újságírót

2015.05.26. 11:56 Módosítva: 2015.05.26. 11:57

Perelni fog Hosszú Katinka, akit doppingolással hozott hírbe a világ legnagyobb úszómagazinja. Ő a mai sajtótájékoztatóján azt mondta, nem doppingol, és ezt személyesen is szeretné tisztázni a cikk írójával.

Hosszú Katinkát, akit 2014-ben a Nemzetközi Úszó Szövetség tagországai az év legjobb női versenyzőjének választottak, az amerikai Swimming World Magazine internetes oldala egy külsős szerző írásán keresztül azzal vádolta meg, hogy az egykori NDK-úszókhoz hasonlóan doppingol.

Hosszú a szerkesztőségnek is elküldte nyilatkozatát, továbbá a Facebookra is kitette magyarul és angolul. Így kezdődik:

Úgy döntöttem, nyilvánosság elé állok, hogy visszautasítsam ezeket a teljesen alaptalan vádakat, így a szurkolóim és az egész úszóközvélemény egyértelműen meggyőződhet arról, hogy mindaz, ami a szörnyű gyanúsítgatásokban szerepel, teljesen idegen a személyiségemtől, az értékrendemtől, a versenyszellemtől.

A cikk írója szerint a világ úszósportjában még senki sem tudott folyamatosan olyan magas szinten teljesíteni és gyorsan regenerálódni, mint Hosszú. Michael Phelps, Ryan Lochte és Katie Ledecky sem képes erre. Casey Barrett a magyar úszónő charlotte-i versenyét is elemezte. Szerinte a versenyszezon elején nagyon gyanús, hogy 16 percen belül Hosszú 200 vegyesen a világ idei legjobbját, majd 200 háton a világ harmadik legjobb idejét teljesítette. Akkor a Magyar Úszó Szövetség rögtön közleményben reagált, amelyben mély megdöbbenésének adott hangot.

Belülről jöhetett a támadás?

Egy újságírói kérdésre válaszolva Gyárfás Tamás elnök arra engedett következtetni, hogy az amerikai úszószaklap újságírója nem saját ötlete alapján írhatta meg azt a bizonyos cikket. A szövetsége elnöke szerint, talán nem véletlen, hogy a MÚSZ tisztújító elnökválasztása és a Hosszút ért vádaskodások éppen egy időbe estek. De ennél többet ő sem mondott az ügyről, csak annyit tett hozzá, a magyar úszónő többet jár doppingkontrollok miatt a mosdóba, mint egy prosztatabántalmakkal kezelt középkorú férfi.

A sajtótájékoztatón szóba került még a 200 méteres hátúszás magyar rekordja is, amelyet Egerszegi Krisztina még 1991. augusztus 25-én – akkor világcsúcs is volt, és az is csak 2008-ban döntötték meg – úszott. Ezzel kapcsolatban Hosszú, és edző-férje is elmondta, időszerű lenne már megdönteni, de nem ez az elsőszámú cél. A tervek szerint a világbajnokságra kerülhet olyan formába Hosszú, hogy jobbat ússzon a 2:06,62-es időnél.