Gyurtát kapásból elvitték doppingvizsgálatra

2015.08.06. 15:14

Gyurta Dániel haramadik vébé-aranyáért úszik 200 méter mellen, de előbb a doppingvizsgálaton kell túllennie: a sikeresen abszolvált előfutam után ugyanis a vs.hu tudósítása szerint rögtön elvitték szűrésre. Gyurta 2:09.81 perccel nyerte az előfutamát, összesítésben az ötödik legjobb idővel jutott a 17.29 órakor kezdődő elődöntőbe.

Reggeli úszásnak tökéletesen megfelelt, ezt gyakoroltuk, hogy 2:09-et tudjak jönni, a helyezés most másodlagos. Az idő és a technika volt a lényeges, egyikkel sincs gond.

nyilatkozta a versenyző a szövetségnek, amihez hozzátette, hogy délután egy másodpercet kell majd javítania.

Csütörtök délelőtt Balog Gábor is elődöntőbe jutott, 200 háton, az utolsó, 16. helyen. Ez ugyan nem kecsegtet döntőbe jutással, de Balog úgy érzi, képes lesz regenerálódni a 17.57-kor startoló középdöntőig. Balogot elmondása szerint "kifacsarta" a szerdai váltó, 

kétszer is megjavítottam az egyéni legjobbamat, cserébe reggelre fájt mindenem, éjjel háromszor ébredtem fel, forgolódtam

A 19 éves Sztankovics Anna az utolsó helyen végzett a futamában 200 mellen, és egy több millió forintnyi közpénzből felkészített és versenyeztetett élsportolónál igen szokatlan módon ezt így magyarázta:

Most nem elsősorban az időre figyeltem, inkább az volt a célom, hogy a lehető legjobban érezzem magam a vízben, élvezzem az úszást, de persze közben menjek is.