Gyárfás: Kiss László helyesen tette, hogy lemondott

2016.04.10. 18:57

A Magyar Úszó Szövetségnek (MÚSZ) hatalmas csalódás és fájdalom szembesülnie a Kiss László ellen 55 éve született ítélettel – jelentette ki Gyárfás Tamás.

A MÚSZ elnöke azután nyilatkozott az MTI megkeresésére vasárnap, hogy hazaérkezett a férfi vízilabda olimpiai selejtezőről, Triesztből, ahol a nemzetközi- és az európai úszószövetség vezetőivel tárgyalt.

„Az egykor történtek részleteit nem ismertem, Kiss Lászlót kizárólag a kiemelkedő munkája alapján ítéltem meg. Elnökké választásomkor a mesteredző több világklasszis tanítványa közül Egerszegi Krisztina a negyedik olimpiai aranyérménél tartott, Kiss László általános tekintélynek örvendett, számos rangos kitüntetést kapott. Tény, hogy nem kezdtem el nyomozni az erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező szakember múltjában" – mondta Gyárfás.

„Elnézést kérek, ha akaratlanul is bárkit megbántottam emberi méltóságában, megsértettem erkölcsi értékrendjét. Nem állt szándékomban" – folytatta Gyárfás Tamás. Leszögezte: a MÚSZ vezetőségének és az edzőbizottságának közös döntése volt, hogy kiáll a kapitány mellett, „ennek ellenére úgy látom, helyesen cselekedett, amikor lemondott."

Kiss László csütörtökön vált meg az úszóválogatott szövetségi kapitányi tisztétől. Az MTI-nek küldött aznapi közleményében így fogalmazott:

„A magyar sport érdekeit, valamint a személyemet ért támadás folytán megrendült egészségi állapotomat is szem előtt tartva, úgy döntöttem, hogy a mai nappal lemondok szövetségi kapitányi tisztségemről" – írta Kiss László.

A 75 éves szakemberről kedden a privatkopo.hu internetes portál megírta, hogy 1961-ben, 21 éves korában két másik úszóval megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték. Ugyanakkor szerdán a Magyar Úszó Szövetség vezetése és az edzőbizottság egyformán változatlan bizalmáról biztosította Kiss Lászlót.

Közleményében Kiss úgy fogalmazott, hogy "1961-ben koholt vádak alapján, koncepciós perben született meg az a döntés, amelyet utóbb ártó és lejárató szándékkal tettek közzé rólam". Az ítéletben foglaltak valótlanságának bizonyítása érdekében megtette a szükséges lépéseket, egyúttal keresi a perújítás lehetőségét is.

„Kijelentem, hogy az ítéletben foglalt cselekményt soha, semmilyen körülmények között nem követtem el" – hangsúlyozta a közleményben Kiss, aki leszögezte: "idő előtti szabadulásomat nem bármiféle beszervezésnek, hanem az 1963-as amnesztiarendeletnek köszönhettem, mely igaztalan büntetésemet enyhítette".