Gyárfás 118-2-re nyerte a bizalmi szavazást

2016.04.24. 10:58
Elsöprő többséggel, 118-1 arányban, 1 tartózkodás mellett szavazott bizalmat a MÚSZ közgyűlése Gyárfás Tamás elnöknek. A közgyűlés hasonló arányban fogadta el az elnökség 2015. évi szakmai beszámolóját, a pénzügyi beszámolót, illetve az Ellenőrző Testület jelentését.

Az úszószövetség a Danubius Thermál Hotelben tartott közgyűlést, ahol nem történt meglepetés: a közgyűlés egyhangú és hatalmas többséggel megerősítette posztján Gyárfás Tamást, a MÚSZ vezetőjét, aki 1993 óta elnök, és legutóbb tavaly, ötéves időtartamra választották újra.

A bizalmi szavazást Gyárfás kérte maga ellen, hogy kiderüljön, a sportágat alapjaiban megrázó Kiss László-botrány után bírja-e még az úszók bizalmát.

A válasz: igen.

A 120 jelenlévőből 118 szavazott Gyárfás mellett, egy tartózkodás és egy ellenszavazat volt.

Gyárfás a nem titkos szavazás előtt kiment a teremből, hogy ne befolyásolja a döntést, de előtte szólt pár szót a közgyűléshez. Elmondta, hogy felnézett Kiss Lászlóra, váratlanul érte ez a fordulat. Elítéli az erőszakot, és szintén elítéli, hogy nem létező doppingvádak kerültek elő, valamint hogy az úszóedzők vernék a gyerekeket, mert ezek mind kitalációk.

A szavazás után Gyárfás visszajött a terembe, a jelenlévők megtapsolták, az elnök pedig azt kérte, folytassák a munkát.

A közgyűlés ezután elfogadta az előterjesztéseket, mind az elnökségét, mind a pénzügyi és az ellenőrző testület jelentését, valamint az alapszabály módosításával megerősítette a szövetség adminisztráció vezetőinek kinevezését és aláírási jogát, Nagy Orsolyát, mint ügyvezető igazgatót, Halász Sarolta gazdasági igazgatót és Füleky András sportigazgatót.

A közgyűlés végén, az egyebek napirendi pontnál Ruza József, a szövetség volt főtitkára a korábbi vádaskodások kapcsán kijelentette, hogy a 2010. évi úszó Eb kapcsán készült KEHI-vizsgálatot tíz évre titkosították, azaz neki ez alatt az idő alatt tűrnie kell bármiféle gyanúsítgatást, ugyanakkor jelezte, eljárás nem indult senki ellen, ő pedig annak idején nyugdíjas korára való tekintettel távozott tisztségéből.

Hargitay keményen odaszólt Hornyáknak

Ezután Hargitay András kapitány kért szót, elmondta, hogy őt az úszósport tette azzá, akivé, az úszók a családja, márpedig ezt a családot most folyamatosan támadják, bántják. Ezután az elmúlt időszakban a sportágat különböző platformokon támadó Hornyák Viktorhoz fordult. „Miért jó az, ha valaki kizárólag piszkolja a sportágat? Amikor a lányod kint volt Dubajban, a Jövő bajnokai program edzőtáborában, és boldogan küldte haza a képeket, te még annak kapcsán is csak negatív dolgokat tudtál írni. Miért van erre szükség? Te azt kérdezted, miért van szükség kapitányra? Nos, azért, hogy innen a szemedbe mondja: Viktor, hagyjad békén a magyar úszósportot, a magyar sportot, és menj ki innen, mert nem hozzánk tartozol.”

A szövetségi kapitány, miután a küldöttek is kiálltak mellette, még megjegyezte: „Természetesen rád is vonatkozik a megbocsátás. De csak akkor vagy rá méltó, ha végre az úszósportért és nem az ellen tevékenykedsz.”