Cseh: Ez nem fájdalom, mérges vagyok magamra

2016.10.20. 09:14

Nagyon nehezen bírta ki, hogy rendesen kipihenje magát, és csak most térjen vissza edzésbe a riói ezüstérmes Cseh László, aki nagyon örül, hogy a szárazföldi munkával megkezdhette a felkészülést a 2017-es budapesti vizes világbajnokságra.

Az, hogy Rióban nem sikerült aranyérmet nyernie, már nem nyomasztja. Mint mondja, elengedte az ott történteket, tudja, hogy miben hibázott, de nem tudja meg nem történtté tenni az olimpiát. "Lehet olimpiai ezüstérmesként élni, nem dőlt össze a világ" – mondta a Nemzeti Sportnak Cseh, aki szerint mentálisan nem volt rendben a nyári olimpián, fizikailag minden rendben volt, ezért is mérges magára.

A júliusi világbajnokságon meg is szeretné mutatni, hogy sok maradt benne Rióban, de hogy ez, és a hazai közönség jelentette nyomás ne törje meg, sportpszichológussal készül a versenyre.