3 nappal a budapesti vb után már világkupán úszhat Hosszú

K EPA20161022018
2017.01.12. 19:05

Budapesten július 30-án zárul a vizes világbajnokság, ami után alig három nappal már kezdődik is a rövidpályás világkupa-szezon Moszkvában az augusztus 2-3-i nyitóversennyel. Már az orosz fővárosban gyaníthatóan vízbe száll Hosszú Katinka is az MTI számítása szerint, aki a vk korábbi kiírásai közül az utóbbi ötöt kivétel nélkül megnyerte, és 2012 óta minden alkalommal elvitte az összetett pontverseny női győztesének járó százezer dolláros fődíjat is.

Moszkva után, de még azon a hét végén Berlin, majd kevéssel utána, harmadik európai állomásként Eindhoven következik. Az összesen kilenc viadal alkotta világkupa második szakaszának Doha, Dubaj és Hongkong ad otthont, míg a záróetapban Peking, Tokió és Szingapúr fogadja a mezőnyt - derült ki a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA hírleveléből.

Ugyanígy volt ez a 2015-ös kazanyi és a 2013-as barcelonai világbajnokság után is, Hosszú akkor sem sokat pihent, egyből ment a világkupára.

A 2017-es vk állomásai

  • augusztus 2-3.: Moszkva
  • augusztus 6-7.: Berlin
  • augusztus 10-11.: Eindhoven
  • szeptember 22-23.: Doha 
  • szeptember 26-27.: Dubaj
  • szeptember 30-október 1.: Hongkong
  • november 10-11.: Peking
  • november 14-15.: Tokió
  • november 18-19.: Szingapúr