Mindent elvettek Gyárfás Tamástól

2017.02.10. 08:58

A Nemzeti Sport információi szerint a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) korábbi elnöke, Gyárfás Tamás a vizes világbajnokság szervezőbizottságában sem maradhatott. Gyárfás november végén, a rövid pályás világbajnokság előtt mondott le – ott is tiltakoztak volna ellene –, miután a legjobb hazai úszók, Hosszú Katinka és Gyurta Dániel hétpontos ultimátumban követelték a távozását.

Gyárfás Tamás
Gyárfás Tamás
Fotó: Huszti István

A szervezőbizottságban mostantól Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter lesz az egyetlen elnök. A politikus még tavaly év végén is úgy nyilatkozott, hogy Gyárfás a korábban létrehozott társelnöki pozíciót megtarthatja, számít a munkájára,

ezt a pozíciót azonban most egy kormányhatározattal megszüntetik. Mostantól csak tanácsadóként számítanak a nemzetközi szövetség (FINA) alelnökére.

A január 8-án megválasztott új elnök, Bienerth Gusztáv viszont bekerült a szervezőbizottságba. Ahogy ott vannak a többi sportág vezetői is.

Bienerth és Gyárfás februárban együtt látogatják meg az európai szövetség (LEN) vezetőit, az új elnököt a régi fogja bemutatni.