Elsöprő többséggel rúgták ki Bienerth Gusztávot az úszók

image uploaded from ios (2)
2017.09.01. 12:08 Módosítva: 2017.09.01. 22:02
Januárban Bienerth Gusztáv volt a kormány jelölte a Magyar Úszó Szövetség elnöki posztjára, szeptember elsején megbukott. Januárban még fantasztikus képességű, menedzser vezetőnek jellemezték.

Pénteken 10 órától rendkívüli közgyűlést tartott a Magyar Úszó Szövetség, amit azért hívtak össze, mert rögtön a világbajnokság után lemondott az ellenőrző testület elnöke, majd hat elnökségi tag. Szerdán az eddig a tagságát szüneteltető államtitkár, Szabó Tünde mondott le, ott sem volt a teremben, vagyis a kormánynak már nem volt annyira fontos a mostani szavazás, mint a legutóbbi.

Ne kerteljünk, ez a közgyűlés rólam szól”

- mondta Bienerth Gusztáv, akit januárban választottak meg, majd egy félórás beszédet mondott elnöki időszakáról.

Szerinte sok változást és határozott döntéseket hozott az elmúlt hét hónapban. Hatalmas szakmai munka folyt, sikeres szereplés volt az elmúlt hét hónapban számos világversenyen, nemcsak a budapesti vb-n, az Universiadén és a junior világbajnokságon is.

Átvilágították a szövetséget, ami nemcsak látlelet, hanem előre mutató megállapításokat, javaslatokat is tartalmaz.

  • Nem volt éves leltár, például a felszereléseket sem tüntették fel
  • szponzori jutalékok megszüntetése
  • feltűnő értékaránytalanság az új székház felújításánál
  • szponzori megállapodások közbeszerzési eljárások összekapcsolása kockázatos
  • összeférhetetlenségi szabályok megsértése

Az auditálást végző Deloitte jelentést Bienerth úgy összegezte: egy vérprofi, független cég azt mondta, alkalmatlan ellenőri testület volt a szövetségben, nem készült valós mérleg.

Gazdálkodási kupleráj volt itt."

Az elnök kiemelte, negyedévente beszámolt a tagegyesületeknek, érdemi elnökségi üléseket tartottak havonta, nyílt vitákkal.

"Nem is egy hibát követtem el, az előző közgyűlésen például, nem volt jól előkészítve, biztosan, az én hibám. Tanultam a hibás személyi döntésekben is. Nem voltam, vagyok, és nem is leszek partnere a rosszindulatú, a munkát hátráltató zagyvaságoknak."

Megemlítette, főtitkár nélkül nem működhet egy ilyen sportág, mégsem sikerült találni egyet az elmúlt hónapokban. 

Többször hangoztatta:

bizalom nélkül nincs legitim vezetés.

Ezért ő terjeszti be a bizalmi szavazást önmaga ellen. Ez így fair, sportszerű és méltányos.

Darnyi Tamás
Darnyi Tamás
Fotó: Huszti István

Bienerth szerette volna levezetni a közgyűlést, Darnyi Tamás négyszeres olimpiai bajnok úszó azonban szót kért. Azt javasolta, ne Bienerth legyen az ülés levezető elnöke, aki ehhez azonban ragaszkodni akart. Ez a lépése okozta az első és mint később kiderült, utolsó konfliktust.

Kenéz László Hódmezővásárhelyről felszólította: "Kérem szépen, elnök úr, udvariasan távozzon."

Egy újabb felszólaló azt mondta, nincs joga uralkodni rajtuk. 

Amikor Bienerth nem meghallva Darnyi vagy épp Fábri György ügyvéd hangját valamint álláspontját és folytatta monológját, majd a közgyűlés jegyzőkönyv vezetéséről beszélt, felálltak és hátat fordítottak neki a küldöttek, és eközben tapsoltak.

Hátat fordítottak Bienerthnek a közgyűlés tagjai
Darnyi Tamás, Wladár Sándor, Rózsa Norbert, Güttler Károly, az előző évek legjobbjai, legendái tüntettek ellene.

A ritka és rendkívüli közjáték után Bienerth azt mondta, adják meg a lehetőséget, hogy szembenézhessen a résztvevőkkel.

Aztán Darnyi eredeti javaslatának megfelelően engedett, és Sándor Eleket kérték fel a közgyűlés levezetésére, aki ezt el is vállalta.

A kötelező és nem rövid jogi procedúra után 151 igen szavazattal, kettő tartózkodás mellett napirendre vették az elnökről a bizalmi szavazást.

image uploaded from ios
Fotó: Huszti István

Sárdi Ákos a fehérvári Hullám nevű klub elnöke azt mondta még a szavazás előtt, hogy Bienerth mélypontra, morális csődbe vitte a szövetséget, a MÚSZ 110 éves történetében ilyen még nem volt.

Bienerth azt szerette volna, hogy titkos legyen a szavazás róla, ezt azonban a tagság elutasította.

A nyílt szavazáson két szavazatot kapott - az egyik szavazó önmaga volt -, tízen tartózkodtak, 141 igen szavazattal visszahívta a közgyűlés.

Bienerth: Nem indokolták, miért ingott meg a bizalom

Rögtönzött sajtótájékoztatóján a leváltott elnök azt mondta, szégyenkezésre nincs oka, a döntés természetesen legitim, amit ő elfogad. Reméli, hogy azt a szemléletet, amit ő behozott az úszásba, a jövőben továbbviszik. Példátlanul sikeres volt ez az időszak, itt rendezték a vizes vb-t.

"Megfutamodni, lemondani nem akartam, a döntéssel nem értek egyet"

- zárta mondandóját.

Új elnököt és elnökséget most nem választanak, hanem majd a szeptember 24-i közgyűlésen lesz a következő forduló. Ellenőrző testületet viszont választottak, ennek elnöke dr. Pozsgay Gábor lett.

Az 1980-as olimpia bajnoka, a hátúszó Wladár Sándor lehet az egyik lehetséges utód. Legkésőbb 15 nappal a közgyűlés előtt lehet beterjeszteni az elnöki posztra kandináló neveket, és az elnökségi tagságra is.