Gyárfás Tamást úszóelnöknek jelölték

2017.09.11. 19:10

Gyárfás Tamást ugyan jelölték, de - természetesen - nem vállalja az elnökjelöltséget a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) szeptember 24-én sorra kerülő tisztújító közgyűlésén.

A MÚSZ-t 23 éven keresztül irányító sportvezető az MTI érdeklődésére hétfőn elmondta, nem tudja, melyik tagszervezet jelölte őt, és persze nem vállalja az elnökjelöltséget, ugyanis azok az okok, amelyek miatt november 30-án lemondott posztjáról, továbbra is fennállnak.

A szövetség korábbi információi szerint az 1980-ban olimpiai aranyérmes Wladár Sándor jelölt még a posztra. A MÚSZ hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy szerdán hozza nyilvánosságra a jelöltek nevét.

Wladár Sándor
Wladár Sándor
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

A MÚSZ éléről a tagok szeptember 1-jén hívták vissza Bienerth Gusztáv elnököt, aki hét hónapig irányította a szervezetet. A közgyűlést azért kellett összehívni, mert a hazai rendezésű világbajnokság után a sorozatos lemondások után működésképtelenné vált az elnökség. (MTI)