Hosszú mellett Gyurta is kihagyja az ob-t

2018.03.25. 13:23

Az már korábban eldőlt, hogy Hosszú Katinka neve egy számnál sem szerepel majd a 2018-as magyar úszó országos bajnokság nevezési listáján – a szombat éjféli határidő után kiderült, hogy Verrasztó Evelyn (11), Jakabos Zsuzsanna (9), Bernek Péter és Milák Kristóf (8-8) vállalja majd a legtöbb indulást egyéniben. Hosszú mellett hiányzik majd az ob 2007 óta először kihagyó Gyurta Dániel is, míg az első ob-ján 2000-ben induló Cseh László 150. nagypályás ob-érmére hajt.

A Debrecenben, március 28-31. között rendezendő ob-ra 59 egyesület nevezett, közte négy osztrák klub. 29 fővel a házigazda debrecenieké a legnagyobb csapat, őket követi a Győr 27, az Eger 24, a BVSC pedig 23 versenyzővel, az Iron Aquatics 15 nevet adott le.

A 103 ob-aranynál, összesen 147 ob-éremnél járó Cseh László négy számban (minden pillangó és 200 vegyes) indul egyéniben, de ott lesz az összes váltóban is, vagyis jó eséllyel megszerezheti 150. magyar bajnoki érmét.

Az előfutamok 9.30-kor, a döntők minden nap 18 órakor kezdődnek.