Kövér disznó vagyok az úszás szempontjából

2018.07.01. 09:07

A Sette Colli nemzetközi úszóversenyen a magyarok négy érmet szereztek vasárnap. Verrasztó Dávid 400 vegyesen nagy fölénnyel nyert, Kenderesi Tamás 200 méter pillangón lett második, Kapás Boglárka 800 gyorson ezüstöt, 400 vegyesen bronzot szerzett.

Verrasztó tavalyi idejétől több mint négy másodperccel elmaradt, de egyre jobb formában van, 4:11,98-cal győzött. Ebben a futbamban indult Gyurta Gergely is, 4:21,05-tel lett hetedik.

„Hogy mennyivel ment most rosszabbul tavalyhoz képest? Azzal a hét kilóval, ami rajtam van.  Kövér disznó vagyok az úszás szempontjából, de még van öt hét, igyekszem tovább faragni a súlyomból anélkül, hogy erőt vesztenék. Ahhoz képest egyébként jó úszás volt ez, bár nyilván még jobb lett volna 4:10-et menni, de sajnos nem volt igazán verseny, tavaly Szetóval óriási csatánk volt, most féltáv után nem igazán tudtak velem jönni, ez is hiányzott. Mindegy, fontos, hogy a barcelonaihoz viszonyítva ez már jobban fest, mert az tényleg méltatlan volt.” – olvasható Csurka Gergely közleményében.

Kapás Boglárka négyszáz vegyessel kezdett, 4:39,81-gyel lett harmadik, majd 800 méter gyorson úszott, ahol az olasz Quadarella előzte meg.

Kenderesi Tamás második lett a brazil Luiz Melo mögött, 1:56,72-es idejével nem volt elégedett. „Ez nem az én évem, valahogy azt érzem. Valahogy nem áll össze semmi sem úgy, ahogy szeretném, az edzések, meg más sem. Tudom, ez az én számból furcsán hangzik, korábban nem így beszéltem, de most ez van bennem. Az olimpia már messze van, jelenleg küzdök mindennel. Még lesz egy edzőtábor, azt becsületesen végigcsinálom, aztán meglátjuk, mire lesz elég az Európa-bajnokságon.”