Hosszú Katinka: Megölöm magam a vízben

2018.08.07. 19:25

Hosszú Katinka a 100 háton elért negyedik helye után nem csalódott, és igen figyelemre méltó nyilatkozatot tett, ami a hazai szövetség Facebook-oldalán olvasható.

"Ha nagyon pozitívan akarom nézni, most bizonyítottam azt, nagyon keményen kell dolgozni ahhoz, hogy fel tudjon állni az ember a dobogóra, főleg a felső fokára. Nagyon motivált vagyok, hiszen az évhez képest nem rossz a száz háton elért idő, a három század pedig tökéletesen jellemezte az eddigi szezont" - vágott bele.

Úgy érezte, a kétszáz vegyes elődöntője egész jól ment, Siobhan O'Connor frissen állt oda - ő az olimpián második volt ezen a távon mögötte -, ezért úgy gondolja, jó csata lesz szerda este  az aranyért. Hosszú a második lett, riválisa fél másodperccel volt gyorsabb nála.

Összességében biztatóak azok az idők, amiket elért, mégis sokszor kell emlékeztetnie önmagát arra, milyen éve volt eddig.

Mint ismert: tavaly decemberben válságba került a házassága, megpróbálták azóta együtt Shane Tusuppal a felkészülést, úgy tűnt, működik is a kapcsolat, de júniusban tudatták: nem.

Június végén az úszónő megtalálta új edzőjét, a Svájcból hazatérő Petrov Árpádot, aki ott az ifjúsági kapitány volt.

"A felkészülésem nem sikerült túl jól, de egyben mindenki biztos lehet: megölöm magam a vízben"

- összegzett a háromszoros olimpiai bajnok úszónő.

(Borítókép:  Hosszú Katinka távozik a medencéből a glasgow-i úszó Európa-bajnokság női 100 méteres hátúszásának döntője után 2018. augusztus 7-én. Hosszú a negyedik helyen ért célba. - fotó: Patrick B. Krämer / EPA / MTI)