Hosszú óriási csatában nyerte a 200 vegyest

2018.08.08. 18:45 Módosítva: 2018.08.08. 18:46
Hosszú 2010-ben szerezte az első Eb-aranyát, szerda este a tizennegyediket. Ezért kellett a legjobban harcolnia mind közül, még ha volt olyan is, amikor egy századdal lett a legjobb.

Az úszó Európa-bajnokság utolsó előtti napján Hosszú Katinka 200 vegyesen versenyzett.

Második idővel jutott a fináléba, az angol O'Connor az elődöntőben előtte járt. Az olimpián Hosszú 3 tizeddel volt riválisa előtt. A budapesti vb-n Hosszú nyert, az angol csak hetedik lett tavaly. Rajtuk kívül nem is volt európai a döntőben.

A kihívó a 100 méteres mellúszás döntőjében ötödik lett Glasgow-ban, míg Hosszú 100 háton három századdal maradt le a bronzról.

Hosszú mindössze egyetlen századra (28,07) volt a pillangó után az angoltól, és jött a hátúszás, ahol 30 századdal meglógott ellenfelétől.

Mellen O'Connor és ő is visszaestek, az olasz Cusinato és a svájci Ugolkova azonban erőre kaptak mellettük. A gyorsra mind a négyen együtt fordultak rá.

25 méterrel a vége előtt Hosszú hajszállal átvette a vezetést, és hatalmas energiával a célig meg is őrizte minimális előnyét.

  • Hosszú ideje: 2:10.17.
  • Cusinato - 2:10,25
  • Ugolkova - 2:10,83
  • O'Connor - 2:10,85

A döntőben az derült ki, hogy O'Connorban nincs tartalék. Nem tudta megúszni azt az időt, amit az elődöntőben. Ha 2:10-en belülre kerül, most ő lett volna a győztes, így azonban a négyes pályáról még csak érem sem járt neki.

Hosszú nagyjából ugyanazt a teljesítményt hozta, mint az elődöntőben. Egészen pontosan 3 tizedet javult, ami elengedhetetlen volt az első helyhez.

"Sorozatban ötödször nyertem, valószínűleg ezt adták a legnehezebben mind közül.

Korábban robotként versenyeztem, tudtam a részidőket, mindent. Most csak küzdöttem. A szívem húzott be az utolsó métereken.

Engem figyelnek, tőlem tartanak, O'Connornak úgy látszik, még mindig ott vagyok a fejében. Próbáltam ezt kihasználni, erre rájátszani. Tudtam, hogy a gyorson fog eldőlni minden. Ez a verseny szimbolizálta az évet. 2:10-es idő, nem óriási eredmény, nekem most mégis az. Korábban úgy éreztem, hogy az érzelmek gyengítenek egy versenyen. Ma viszont épp az érzelmekkel nyertem.

Bármi van, a küzdést viszem magammal Tokióra"

- mondta az M4-nek a sikere után.

A hazai szövetség Facebook oldalán azt nyilatkozta: "Hihetetlenül boldog vagyok, hogy sikerült. Önmagában kihívás volt eljönni erre az Európa-bajnokságra és versenyezni. Elégedett vagyok. Amikor versenyezni kell, akkor nagyon oda tudom tenni magam. Sosem éreztem olyan motiváltnak magam, mint most."

Azért volt nehéz éve, mert Shane Tusuptól elvált, magánélete nagy válságon ment keresztül már decembertől, júniusban pedig azt is bejelentették, hogy nem ő lesz az edzője.

2010-ben Verrasztó Evelyn előtt egy századdal nyert a Margitszigeten, akkor kezdődött az aranysorozata 200 vegyesen, amit a legjobban kedvel, mert a 2015-ös vb óta az övé a világcsúcs (2:06,12) is.

Jakabos Zsuzsa a nyolcadik helyen végzett.

Neki alig maradt pihenője, mert a 4x100-as mix gyorsváltóban is rajthoz kellett állnia. Végül hatodik helyen zárt Németh Nándorral, Kozma Dominikkal és Verrasztó Evelynnel együtt.

A korábbi elődöntőkben Burian Katalin 2:07.65-tel, a második legjobb idővel jutott a női 200 méter hát döntőjébe. Plagányi Zsolt tanítványa délelőtt bőven spórolt az erejével, de így is a második időt úszta. Már akkor jelezte, hogy délután is vigyáznia kell, hiszen fizikális adottságai miatt nincsenek olyan erőtartalékai, mint a riválisoknak. Az előfutamhoz hasonlóan Burián ezúttal is könnyedén haladt előre, a végén olasz ellenfelével még egy kicsit "meghúzták" egymást, ennek köszönhetően 2:07.65-s egyéni csúccsal (2:08.38 volt a korábbi) érte el - másodikként - a falat.

"Esküszöm, megint tartalékoltam, alig hittem a szememnek, amikor célba érkeztem. Most sem úsztam olyan gyorsan az első százat, csak utaztam az olaszon, a fordulókat meg sem csináltam igazán erősen. Az utolsó ötvenet felpörgettem, de szerencsére nem úsztam ki magam" - mondta Burián, aki megjegyezte, úgy érzi, szárnyal a medencében.

Szintén döntős Cseh László és Milák Kristóf is a férfi 100 méter pillangóban. A 14-szeres Európa-bajnok Cseh a legjobb idővel (51.65) került a fináléba, Milák a negyedik lett. A női 50 méter mellen Sztankovics Anna a 11. legjobb időt úszta, ezzel nem került a döntőbe.

Ez jobb volt, mint eddig bármi, de az első ötven még mindig nem állt össze. Sajnos látszik, hogy nem tudok eléggé ellazulni fejben. Annál többet edzeni, amennyit a magyar bajnokság óta edzettem, nem lehet szerintem. Egyértelmű, hogy pont annyi feszültség van bennem, ami megtöri az úszásomat. Ezt kell kijavítani a következő években

- mondta Cseh.

"Sokkal jobb volt, mint délelőtt, a bemelegítésnél nagyon figyeltem a technikai elemekre. A döntőig még van két edzésem" - mondta Milák, aki a hazai közönség előtt szerzett ezüstérmét elsősorban annak tudja be, hogy akkor csak arra a számra készült.

Sztankovics Anna 50 méter mellen a délelőtti előfutamban egyetlen tizedre volt saját országos csúcsától, ezt az idejét azonban megközelíteni sem tudta délután, és 31.34 másodperccel a 11. helyen végzett.

A női 100 méter gyors döntőjében Sarah Sjöström pályafutása 51. érmét, a 32. aranyérmét nyerte. Az olimpiai bajnok svéd nagy csatában lett első 52.93-as idővel. Ebben a számban három év után lett megint Európa-bajnok.

Női 200 méter vegyes, Európa-bajnok:

  • 1. HOSSZÚ KATINKA 2:10.17 perc
  • 2. Ilaria Cusinato (Olaszország) 2:10.25
  • 3. Maria Ugolkova (Svájc) 2:10.83
  • ...8. JAKABOS ZSUZSANNA 2:13.37

4x100 méter vegyes gyorsváltó, Európa-bajnok:

  • 1. Franciaország (Jérémy Stravius, Mehdy Metella, Marie Wattel, Charlotte Bonnet) 3:22.07 p
  • 2. Hollandia 3:23.97
  • 3. Oroszország 3:24.50
  • ...6. MAGYARORSZÁG (NÉMETH NÁNDOR, KOZMA DOMINIK, JAKABOS ZSUZSANNA, VERRASZTÓ EVELYN) 3:29.30

További eredmények, férfiak

800 m gyors, Európa-bajnok:

  • 1. Mihajlo Romancsuk (Ukrajna) 7:42.96 p
  • 2. Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 7:45.12
  • 3. Florian Wellbrock (Németország) 7:45.60

50 m mell, Európa-bajnok:

  • 1. Adam Peaty (Nagy-Britannia) 26.09 mp
  • 2. Fabio Scozzoli (Olaszország) 26.79
  • 3. Peter John Stevens (Szlovénia) 27.06

200 m hát, Európa-bajnok:

  • 1. Jevgenyij Rilov (Oroszország) 1:53.36 - Európa-csúcs
  • 2. Radoslaw Kawecki (Lengyelország) 1:56.07
  • 3. Matteo Restivo (Olaszország) 1:56.29

nők:

100 m gyors, Európa-bajnok:

  • 1. Sarah Sjöström (Svédország) 52.93 mp
  • 2. Femke Heemskerk (Hollandia) 53.23
  • 3. Charlotte Bonnet (Franciaország) 53.35