Nem temettük el Shane-t, de miért is kéne?

Hogy tetszett a 200 vegyes döntője az Európa-bajnokságon?

Van sejtésem, mekkora pulzusa volt Katinkának. Az enyém is a közelében járt ugyanis. Holott nem vagyok izgulós típus, és igazából még nem is töltöttünk el együtt sok időt Katkával, hogy szoros legyen a kötelék, július végén mutatkozott be az új klub, az Iron Swim csapata. Majdnem kiugrott a szívem a helyéről. Izgultam érte. Tudtam, hogy mennyire fontos neki ez az aranyérem. Százötvennél különösen izgultam, 175-nél már kevésbé, mert olyat húzott elő, ami a legnagyobb bajnokokra jellemző. Nagyon nehéz verseny volt, de összejött az arany. Nagyon akarta, és nagyon reálisan elmondta: előtte a 100 hát nem járt neki, mert nem úgy készült az év első felében.

Pozitív élményeket kapott a versenynapok alatt és után?

Zavart a sok indiszkrét, magánéletet érintő kérdés, Svájcban nem szoktam ilyen kellemetlenségekhez, úgy látszik, akklimatizálódnom kell. Nem volt inspiráló sem a magyar, sem a külföldi média viselkedése. Katinka mindig fókuszban volt, nekem ezt most még szoknom kell, de ebben az esetben nem is én voltam a fontos. Csak még nagyobb lett a nyomás Katinkán, de jól viselte. Még egy ekkora, mással össze sem hasonlítható magánéleti káosz után is erős és éles maradt.

Tíz évvel ezelőtt ment el Svájcba. Húszéves koráig úszott, édesapja Anatolij Petrov, bár így őt szinte senki sem ismeri, Tolja bácsinak hívják Pécsen.

Sokáig életformám volt az úszás, mert a fair playt láttam benne. A medencében eleinte kijött az, ki edzett többet, vagy éppen kevesebbet, ki az elszántabb.

Egy idő után viszont a kemény munka nem elég, mert a tehetség megszorozza kettővel az elvégzett munkát.

Akkor egy fiatal értetlenkedik, hogy lehet ez? Megelőznek, amikor mindent beletettem? Ekkor jön a tehetség. Nekem nem volt sok, ezért is hagytam abba. Az ikertestvérem, Iván, egy kicsivel korábban hagyta abba nálam.

Az ikertestvére, akit említett, Petrov Iván, aki a győriek edzője, az ifjúságiak kapitánya. Ki volt az elsőszülött 1982. december elején?

Hat perccel nyertem. Kicsivel több mint egy 400 gyors és egy 200 vegyes most a felnőtt férfiaknak. (nevet)

Miért ment el annak idején?

Szörnyű volt elmenni, de meg kellett tennem. Kevés olyan hely és vonzó állás volt az akkori hazai úszásban, ahol jól éreztem volna magam, ahol ki tudtam volna teljesedni. Pécsen többnyire nem rám asszociáltak, hanem Tolja bácsi fiára. Édesapám fantasztikus dolgokat ért el, de én szerettem volna önmagam lenni. Hogy ne halljam azt magam mögött, hogy Tolja bácsi ilyen helyzetben biztosan másképp viselkedne. Én akkor egy húszéves gyerek voltam, nem azt mondták, tombold ki vadul magadat, aztán majd úgyis rájössz az igazságra. Ehelyett gyenge pedagógiával hasonlítgattak. Óvatosabban lépkedtem az atyai örökség miatt, mint az erőm, a vágyam adta volna. Ki sem tudtam volna próbálni, hogy a tudásom egyáltalán mire elég.

Én pedig szerettem volna ott hagyni valahol az ujjlenyomatomat.

A 2008-as pekingi paralimpiai bajnok Sors Tamással már foglalkoztam egy kicsit a sikerei előtt, ismertem a hátúszó Balog Gábort is, vezettem neki edzést. De nem volt egy igazi csoportom, aminek a vezetője vagyok.

És hol lett edző Svájcban?

Churban kezdtem el dolgozni 2008 augusztusában. Mellékállásban lettem vezetőedző egy kis klubban. Ekkor kezdtem el Svenja Stoffellel is foglalkozni, akivel ifjúsági olimpián éremig jutottunk. Ez a klub tényleg sehol nem volt, öt évvel később utánpótlásközponttá nőtte ki magát, és svájci bajnok váltóval rendelkezett mind az utánpótlás-, mind a felnőttmezőnyben.

Környezetmérnöki diplomám is van, felső fokon beszélem a németet, kézenfekvő volt, hogy a szakmámban helyezkedem el. Ott voltam a mastersek között heti néhány alkalommal, amatőr csapatban pólóztam kint. Élvezettel csináltam a munkámat, beleraktam a magam tudását a svájci infrastruktúrába, a Davos környéki szennyvízelvezetésbe. Aztán egyszer csak ültem otthon, és arra jutottam: a sportot, amit annyira, szeretek, miért hagytam el? Miért nem akarok részt venni benne valahogy?

Itthon jártam szakedzőire, de odacsaptam az indexem, amikor a ritmikus gimnasztikából kellett előadni egy hatvannégy ütemű gyakorlatot. Én meg néztem kérdőn és dühösen, hogy erre vajon mi szükség van. Nem csak az úszóknak, mindenki másnak is kötelező volt ez. Vicces, szomorú és idegesítő volt egyben.

Svájcban befejeztem a tanulmányaimat, amit itthon elkezdtem, és továbbképeztem magam. Egy csoportban ült mellettem az is, aki a horvátokkal vb-ezüstérmes Rakitićet formálgatta Baselben, ismertem Jordanov Zoltánt, a svájci torna egyik atyját. Jól jött egy kis tapasztalatszerzés az olykor sanyargató képzésen, ezt ma már nyugodtan mondhatom.

Mire gondol?

Svájcban személyre szabott feladatokat kaptunk, nagyon élveztem. Előtte pszichológiailag profiloztak. Még akkor is tetszett, ha ott támadtak, ahol a leggyengébb voltam. Felvettek kamerával egy beszélgetést, és ahol sebezhetőbbnek látszódtam, oda esett a fókusz. Ami jó volt bennem, azt a területet, ahol erős voltam, békén hagyták, mert az majd úgyis rendben lesz, ha gyerekekkel, felnőttekkel foglalkozom.

Nemcsak szurkálták a sebet, hanem még egy kis sót is hintettek rá a kellő pillanatban, hogy még jobban fájjon. Eléggé mart. De nagyon hasznos volt.

Hirtelen rájöttem, hogy az önfejlesztés elsődleges fontosságú. És hogy az önfejlesztés nem támadás, ezt a hajlamot elő kell hozni, mert a teljesség felé vezető út.

Hol és hogyan talált vissza az élsporthoz?

Usterben, 2013-ban. Zürich külvárosában. Újra elmélyültem az úszásban, és komolyabban elkezdtem csak edzőként dolgozni. Nagyon klassz kis uszodánk volt, 280 igazolt versenyzővel, a társadalom széles spektrumából jöttek a gyerekek, élveztem az ottani létet. Megtöltöttük élettel a foglalkozásokat. Ebből a műhelyből jött ki az a Maria Ugolkova is, aki Katinka mögött a harmadik lett 200 vegyesen az Eb-n. Épp az az évjárat, mint Katka, nincs sok közöm hozzá, de mivel ott volt mellettem a klubnál, természetesen ismertem. Annak a klubnak inkább az volt a lényege a versenysport mellett, hogy azok, akik napi sok-sok órát úsztak, amikor abbahagyják, ne gondoljanak vissza erre a szakaszra úgy, mintha életük fonákán történt volna.

Hosszú Katinkát mikor látta először?

Gyerekként mindenhol, amikor még mindketten versenyeztünk. Élversenyzőként 2010-ben a budapesti Eb-n. De láttam előtte a margitszigeti ifjúsági Európa-bajnokságon is 2005-ben. Jól úszott. Köszöntünk egymásnak, de az életünk párhuzamosan szaladt.

Mikor látta először Shane Tusupot?

Így kell kiejteni a nevét? Én Tusupnak mondtam magamban, így fonetikusan, nem sz-szel. Egymás között csak Shane-nek nevezzük. Vele egyszer találkoztam, 2012-ben egy rövid pályás Eb-n, én a svájciakkal jöttem Debrecenbe. Nincs különösebb emlékem róla, váltottunk talán pár szót. Az üvöltős, melldöngetős Shane-t csak képekről, felvételekről ismerem, kollégák elmondásából.

Mikor jutott eszébe ön Hosszú Katinkának?

Május utolsó napjaiban írt rám WhatsAppon. A Deadpool második részét néztem éppen. Visszaírtam neki: persze hogy beszélhet velem holnap. Karácsony előtt, egy zürichi versenyen találkoztunk személyesen. A rajtjáról beszéltem vele, erre tisztán emlékszem, nem volt egy mély társalgás ezen kívül. Ugyan Shane nélkül érkezett, én azt hittem, amit olvastam, hogy egy migrén miatt nem tart vele. Nem gyanakodtam, nem is érdekelt a magánélete. Azt akkor még nem lehetett előre látni, mi fog történni köztük.

Szóval, május vége. A híreket olvashatta, hallhatta itthonról. Eszébe jutott az, hogy mi lehet ennek a kapcsolatfelvételnek a vége?

Nem igazán. Beszélgettünk. Először a technikájáról. Másnap a klubjáról, elmeséltem a svájci tapasztalataimat, hogy mi hogyan működik ott. Harmadszor ismét a technika jött szóba.

Van az úgy, hogy egy beszélgetés beindul, nem döcögős, nincsenek nagy és kínos szünetek.

Nem mondom, a másodiknál talán már megfordult a fejemben, hogy akár együtt is folytathatjuk. A harmadik beszélgetés végén viszont már ő dobta fel a lehetőséget: mi lenne, ha együtt folytatnánk? Bólintottam.

Úgy lett az edzője, hogy személyesen nem is találkoztak?

A Mare Nostrum sorozat harmadik állomásán, Monte-Carlóban találkoztunk június 10. körül. Akkor papíron már mint az edzője voltam jelen. Nekem persze még ott volt a svájci állásom. Kicsit meg is lepett, hogy nem ébredt erre a sajtó korábban. Addig és azóta is, naponta már legalább egy órát beszélgettünk, amikor például ő csatlakozott Salo csoportjához Kaliforniában. Nincs olyan nap azóta sem, hogy ne beszélnénk egy órát.

Önnek mi volt a fontos ezekben a beszélgetésekben?

Hogy mennyire gondolja komolyan hosszú távon az úszást, mennyire motivált. Megnyugtathatok mindenkit, komolyan akarja az úszást, nem köszönt el ő még egy részidőtől sem. Túlnőni önmagán mindennap, még mindig ez a szemlélete és vágya. Katinka nagyon tudatos versenyző, ezzel nem árulok el nagy titkot.

De neki is fontos a visszacsatolás, hogy lássa valaki a munkáját, hogy helyesbítsék, ha éppen arra van szükség. Tudja tervezni a mozgását, de egy külső szemre szüksége van.

Összehasonlította már a 2013-as vagy a 2016-os úszását?

Nem érdemes. A mostani Katinka sem összevethető a tavalyival. A tavalyelőttivel pedig végképp nem. 2013-ban ki gondolta volna, hogy évekig fogja bírni azt a mamutprogramot, amit vállalt. Persze, lehetett azt mondani, hogy majd a rövid pályás világkupákon ezt még úgy-ahogy lehet, de az ötvenes medencében? Aztán az ötvenesben is kibírta, és tegyük a szívünket a kezünkre: még 2015-ben sem hitte volna senki, hogy ő a két vegyes mellett a hátúszásban is ilyen magas szintre eljut. Pár tempó hiányzott neki mindössze a négy olimpiai aranyhoz. Magyar nem csinált olyat előtte soha, pedig voltak klasszisaink a múltban is szép számmal. Ha az alapkérdéshez visszakanyarodunk, minden év más, minden évben mások a riválisok, változnak a kihívások.

A három olimpiai arany megismételhetetlen, sokan ezt mondják. Képtelenség még egyszer olyan jól úszni, mint Rióban.

Szinte képtelenség, igen. Sokat hallom én is ezt. De a mondat első szava a lényeg: szinte. Biztosan sokszor megkapom majd, hogy nem vagyok olyan jó edző, mint Shane, ha nem nem fog annyit nyerni, de azt illik látni, hogy teljesen más a jelenlegi élethelyzet. Én magam sem tudtam elképzelni, hogy Katinka egy edzésen háromszor is kifulladásig hajtja magát. És nem kér együttérzést. Ha háromszor kell meghalni egy edzésen, mert éppen úgy tudja legyőzni önmagát, akkor meg fogja tenni.

A 400 vegyesre való felkészülés nem a fehérgallérosok sportja.

Mit jelent az, hogy meghalni?

Hogy ő még húsz percig bírja akkor is, amikor más már feladná. És utána kapkod a levegő után. Mielőtt megkérdezné, nem, nem az átlagember szintjéről beszélünk. Egy átlagember bele sem vág abba az adagba, ami neki a napi rutinja. Két napot pihent az Eb után, és keményen edz azóta, kifacsarja a testét a szemem előtt, hogy sikeres legyen.

Milyen az edzéseik forgatókönyve? Van bármilyen rituálé?

Az elejétől tudtam, hogy a Shane-nel töltött öt év alatt kialakultak a beidegződései, az automatizmusai. Ezt a korábban jól működő rendszert felesleges felborítani. A magam individuumával állok be, helyettesíteni úgysem tudom, és az a legnagyobb kihívás, hogy azokat a nyerő automatizmusokat, amik jól működnek például a call roomban, felerősítve visszakapja tőlem.

Katinka rendszerébe nem betolakodni kell, hanem beilleszkedni, nem felforgatni, hanem helyenként finomítani, ha szükséges.

Nem temetjük Shane-t, mert minek kellene mindent kidobni? Számomra is nagyon újszerű, hogy az edzés milyen szakaszain vannak a hangsúlyok.

És hol vannak?

Ha elárulnám, akár ki is posztolhatnám az egész edzéstervet, ettől azért tekintsünk el.

Mekkora kockázatot vállalt azzal, hogy hazatért?

Felelősséget vállaltam. Nem a külvilágért, nem a pénzért csinálom, társadalmi munkában is vállalnám. A héten persze tisztázódik minden, de nem arról van szó, hogy a tutiba ültem bele. Nincs fizetésem, de még albérletem sem. Ha nekem mindez kizárólag a pénzről szólna, nem jövök el, mert biztos egzisztenciám volt Svájcban, ahol úgy is szeretnek, ha megtartom a három lépés távolságot mindenkivel szemben. Nem motivál, hogy egyszer majd jól mutat az önéletrajzomban, hogy Hosszú Katinkát felkészítettem Tokióra.

A felelősségtudat van bennem, hogy megpróbálok segíteni egy bajnoknőnek, hogy érje el a céljait. Ő szeretne még adni ennek az országnak valamit.

Katinka sikeressége alapvetően hozzájárulhat a tokiói olimpián Magyarország sikerességéhez is. Hogy lehetne egy ilyen feladatra nemet mondani? És akkor ott a klub, a már említett Iron Swim, amely a szívügye, arról sem feledkezzünk meg. Jelenleg közel ötszáz gyerekről van szó, neki is, nekem is rendkívül fontosak. És ez nem csak üres és jól hangzó frázis. Az élsport mellett ott van a gyerekek élsportra való felkészítése is.

Tusuphoz hasonlóan ön is kvázi kívülről érkezik a hazai úszósportba. Igaz, ön beszéli a nyelvet, könnyebben átlátja az esetleges összefonódásokat.

Felkészültem rá, hogy a tűzvonalban leszek. Már kint az Eb-n sokat faggattak a fizetésemről is. Indiszkréció. Egy ilyen együttműködésnél az első hat, de talán kilenc hónap is a félreértések időszaka. Nem garantált, de előfordulhat. Mégiscsak egy klub irányítását fogom átvenni, természetes, hogy súrlódások nélkül nem megy. Ehhez elég, ha félreértik a humoromat, vagy hogy én sem értem maradéktalanul a szlenget. Ugyanez igaz Katinkára.

Lehet, hogy lesznek közöttünk félreértések. De egy biztos, és ezt megígértük egymásnak: ha ilyen előfordul, azonnal kibeszéljük egymás között. Négyszemközt.

Tartozunk egymásnak ennyivel. Még csak most hangolódunk egymásra. Pár hét múlva lehet annak jele, ha felemelem a mutatóujjam, akkor neki az állát kell feljebb emelnie a vízben.

A Széchy-iskola, vagyis a vegyesúszás dominanciája még most is meghatározója a magyar úszásnak, pedig az edzőpápa halála óta eltelt egy évtizednél is több. Ön mit érzékelt ebből?

Akarva-akaratlanul belefut ebbe valamennyi magyar edzőkolléga. Nem megkerülhető. A szakmai része még a jelenkorban is alkalmazható itthon, nemcsak Kínában, hanem az Egyesült Államokban is. A magyar gyerekek remek alapokat kapnak, sokkal jobbat, mint szerte a világban. A terhelésen mindig lehet vitatkozni. Kis finomításokkal mindig mindenen lehet formálni, a helyes irányokba terelni. Katinka a Széchy-örökség vagy metódus nélkül is kiváló vegyesúszó lenne, de valószínűleg sokkal kevésbé lenne terhelhető, és ez igencsak limitáló faktor lett volna az ő versenyközpontú felkészülésében. Természetszerűleg ebben Shane-nek is elévülhetetlen érdemei vannak.

Hol látja magát 2020 augusztusában ilyenkor?

Augusztus közepén már véget ér az olimpia Japánban. Egy boldog edzőt és egy boldog sportoló látok magam előtt. Egy prosperáló klubot, ahová szeretnek járni a gyerekek és a szülők is. Nincsenek túlterhelve a gyerekek, de aki akar, az el is fárad.

Azt szeretném érezni, hogy biztos a talaj a lábam alatt, én pedig kiegyensúlyozott vagyok, mert jól végeztem a dolgomat, és megvan a magabiztosság bennem.

És a sportoló vegyesúszásban vagy hátúszásban lesz boldog?

Érzésem szerint vegyesen. Az az ő műfaja. Háton Rióban úgy alakult, hogy már évek óta tendenciózusan hézagos volt a női hátúszás, emiatt készültek Katinkáék erre a számra. De ellenfelekről egyelőre még felesleges beszélni, mert két év ritka hosszú idő. Olimpiai program sincs még. Annyit látok, Katinka vegyesen erős lesz. Olyan vitalitás van benne ugyanis, amit sokan megirigyelhetnek. Ő nem fog pihenőt kérni, nem fog a kisebb ellenállás felé terelődni, nem lazít, hanem meg akarja mutatni. Erős és céltudatos nő.