Késely Ajnát választották Európa második legjobb ifjúsági sportolójának

2018.11.10. 14:12

Késely Ajna úszót választották Európa második legjobb ifjúsági sportolójának az Európai Olimpiai Bizottság (EOC) közgyűlését követő gálán a spanyolországi Marbellán.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) beszámolója szerint a Piotr Nurowski lengyel teniszezőről elnevezett elismerést Laura Stigger osztrák hegyikerékpáros kapta, a 17 éves magyar úszó pedig egy szlovén vetélytársával holtversenyben második lett a szavazáson.

Késely Ajna
Késely Ajna
Fotó: Huszti István / Index

Az európai nemzeti olimpiai bizottságok különböző sportágakban, összesen 20 európai sportolót jelöltek a díjra, Késelyre a MOB jelöltjeként szavazhattak a közgyűlés résztvevői. A szavazás öt döntőse a helyszínen bemutatkozhatott a közgyűlés tagjainak, majd ezt követően az európai olimpiai bizottságok képviselői leadták szavazataikat, kialakítva a végeredményt.

A döntősök az elismerés mellett pénzjutalomban is részesülnek, amit a felkészülésükre fordíthatnak. Késely jelölésében a 2015-ös Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) megnyert négy aranyérme, valamint egy junior világ- és 15 junior Európa-bajnoki győzelme került külön kiemelésre.

A Kőbánya SC úszójának jelölése még az idén októberben rendezett Buenos Aires-i ifjúsági olimpia előtt került sor, így nem szerepelhetett benne az argentin fővárosban nyert három aranyérme.

(via MTI)