Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

Volt már, hogy hangnemet kellett váltani Katinkával

2018.11.22. 12:32

Nincs könnyű dolga a Shane Tusup helyébe lépett Petrov Árpádnak, aki munkába állása óta tudja, hogy minden egyes nap egy új kihívást jelent a számára.

Nemcsak a háromszoros olimpiai bajnok, Hosszú Katinka elvárásainak kell megfelelnie, hanem azoknak is, amiket magának határozott meg.

Önjáró hónapjai után Katinka felkészülését júliusban vállalta Petrov, és soha nem bocsátotta volna meg önmagának, ha meghátrál a kihívás elől.

"Ha tétovázok vagy passzolok, az olyan lett volna, mintha egy fociedző visszautasítaná az éppen a csúcson járó Barcelona vagy a Real Madrid ajánlatát. Egy esetleges bukás veszélye is a fejemben motoszkált, de nem sokáig" - nyilatkozta az Szpress hírszolgálatnak.

Szerinte gyorsabb nehezen lehet Hosszú, de szívósabb még igen. 

„Hetente 35-36 órát töltünk együtt az uszodában és a tornateremben, a munka Katinkához hasonlóan az én oldalamon is a teljes odaadásról szól. A Világkupa mind a hét állomására elkísérhettem, ezeknek a versenyeknek ugyan mindig volt önálló céljuk, de már most minden a jövő évi világbajnokságról szól. Katinka továbbra is a folyamatos és nagy terhelésű versenyzés híve. A sebesség, a vízalatti delfinezés és a fordulók kivesézése volt a vk-n az elsőszámú szempont, és nagyon hasznos visszajelzéseket kaptunk. A gyorsaság már nem igazán fokozható, az állóképességi mutatókon viszont még mindig lehet jó irányban változtatni."

Előfordult már vele, hogy vissza kellett venni az erélyéből, más hangnemet kellett megütnie, de konfliktusba még egyszer sem kerültek. Nem kell mindig mindennek harmonizálnia szerinte. Olykor éppen az ellentétek feloldása érleli ki a legjobb megoldást.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!