Hosszú Katinka újra világbajnok rövidpályán

2018.12.11. 13:03

Hosszú Katinka 400 méter vegyesen nyert a kínai Hangcsouban zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon kedden, ezzel megszerezte a magyar küldöttség első érmét a vb-n, egyben saját 14. aranyát rövidpályán. Nagy fölénnyel, 4:21.40-es idővel lett első, 4,44 másodpercet vert a másodikra.

Már az első szám után több, mint egy testhossznyi előnye volt, a feje búbja végig a világcsúcsot mutató vonal előtt haladt. A hátat 76 századdal a világcsúcsrészidőn belül úszta le, megduplázva előnyét. A mellen lassult, de így sem forgott veszélyben az első helye.

Ez az első sikere új edzőjével, Petrov Árpáddal. Shane Tusup a pár válása óta már nem segíti az úszót.

Hosszú a szám világ- és olimpiai címvédője is nagy medencében, a döntő névsorát elnézve abszolút kimagaslott a mezőnyből.

Hosszú a legutóbbi, 2016-os windsori rövidpályás világbajnokságon hét aranyérmet és két ezüstöt nyert, 400 méter vegyesen címvédőként indult.

Hosszú a szám hajnali előfutamában óriási fölénnyel, 4:23.59-cel, a másodikat több mint négy másodperccel megelőzve zárt az összesített rangsor élén, sikere egyértelműnek tűnt már akkor.  

Nem sokkal a 400-as döntő után Hosszú egy újabb számban volt érdekelt, a 100 méter hátúszás elődöntőjében indult. Futamában 56.46-tal a harmadik lett, ez összesítésben is a harmadik helyre volt elég két amerikai, Olivia Smoliga és Kathleen Baker mögött, így ebben a számban is a döntőbe jutott.

"Nyáron Glasgow-ban nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan sikerül visszahozni a formám, de nagyon jól érzem magam a vízben. Mondhatnánk, hogy az érzés nem számít, de nagyon is, hiszen tudom, van még bennem. Saját magamat is megleptem ezzel" - nyilatkozta az MTI-nek a 29 éves Hosszú, hozzátéve, hogy kicsit biztonsági úszással vágott neki a finálénak. Kiemelte, még többet kell edzenie ahhoz, hogy tovább javuljon, ugyanakkor a sok negatívumtól eltekintve jót tett a szervezetének az idei pihenő.

"Ezt nem nagyon ismertem be eddig. Viszont most egyáltalán nincsenek fizikai fájdalmaim, ami kicsit furcsa, hiszen korábban sokat fájt a vállam, de erről direkt nem is akartam beszélni" - tette hozzá.

A vb keddi nyitónapja a többi magyarnak nem sikerült ilyen jól. Sorra buktak el a hajnali elődöntőben

Férfiak

400 m gyors, világbajnok:

  • Danas Rapsys (Litvánia) 3:34.01 perc
  • 2. Henrik Christiansen (Norvégia) 3:36.64
  • 3. Gabriele Detti (Olaszország) 3:37.54

200 m pillangó, világbajnok:

  • Szeto Daija (Japán) 1:48.24 perc - világcsúcs
  • 2. Chad Le Clos (Dél-afrikai Köztársaság) 1:48.32
  • 3. Li Zsu-hao (Kína) 1:50.39

200 m vegyes, világbajnok:

  • Vang Sun (Kína) 1:51.01 perc
  • 2. Josh Prenot (Egyesült Államok)1:52.69
  • 3. Fudzsimori Hiromasa (Japán) 1:52.73

4x100 m gyorsváltó, világbajnok:

  • Egyesült Államok (Caeleb Dressel, Blake Pieroni, Michael Chadwick, Ryan Held) 3:03.03 perc - világcsúcs
  • 2. Oroszország 3:03.11
  • 3. Brazília 3:05.15

Nők

200 m gyors, világbajnok:

  • Ariarne Titmus (Ausztrália) 1:51.38 perc
  • 2. Mallory Comerford (Egyesült Államok) 1:51.81
  • 3. Femke Heemskerk (Hollandia) 1:52.36

400 m vegyes, világbajnok:

  • HOSSZÚ KATINKA 4:21.40 perc
  • 2. Melania Margalis (Egyesült Államok) 4:25.84
  • 3. Fantine Lesaffre (Franciaország) 4:27.31

4x100 m gyorsváltó, világbajnok:

  • Egyesült Államok (Olivia Smoliga, Lia Neal, Mallory Comerford, Kelsi Dahlia) 3:27.78 perc
  • 2. Hollandia 3:28.02
  • 3. Kína 3:30.92