Vince, Artúr
5 °C
11 °C

Budapesten lesz a 3,9 millió dolláros úszóverseny egyik állomása

2018.12.14. 09:52

Budapesten lesz az egyik állomása a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA újonnan induló elit úszósorozatának, írja az MTI.

A szervezet ülésén a kínai rövidpályás úszó-világbajnokság helyszínén, Hangcsouban kiderült, a három állomásból álló sorozatot az Egyesült Államokban kezdik, majd a második helyszín Budapest lesz, majd Kínában fejezik be.

A meghívásos sorozat összdíjazása 3,9 millió dollár lesz. Az egyes állomásokon péntektől vasárnapig zajlanak majd a küzdelmek 50 méteres medencében. A program szűkített lesz, ugyanis úszásnemenként 50, 100 és 200 méteres számokat, illetve a 400 méter gyors és 200 méter vegyes küzdelmeit rendezik meg, versenyenként négy váltó lesz műsoron. Minden számban csak döntőkre kerül sor, futamonként négy indulóval.

Az eseménysorozatra a számok aktuális világ- és olimpiai bajnokai, világcsúcstartói és világranglista-vezetői kapnak majd meghívást. Az úszókat 24 fős (12 férfi, 12 nő) csapatokba osztják majd. Minden meghívott úszó részesül a pénzdíjból, ezen kívül utazással együtt teljes ellátást kapnak.

Az összdíjazásból az egyéni versenyek alapján 2,436 millió dollárt, a váltók között pedig 648 ezer dollárt osztanak ki. A fennmaradó 840 ezer dollárból a csapatok részesülnek.

A FINA világkupa-szervezőinek tanácskozásán eldőlt, hogy a sorozat ezúttal is hét helyszínen zajlik majd. Az első versenyekre augusztusban Ázsiában kerül sor a kvangdzsui vizes világbajnokság után, majd az európai állomások következnek, köztük Budapest is - az idei évhez hasonlóan októberben. A vk zárószakaszát Kazanyban és Dohában rendezik.

A szövetség ülésén a nemzetközi vízilabdatornák helyszíneiről és időpontjairól is döntöttek: a férfi világliga nyolcas döntőjét június 18. és 23. között Belgrádban, míg az Európa-kupáét április 5. és 7. között Splitben rendezik meg. A női EK hatos fináléjának március 29. és 31. között Torino ad otthont. Az már csütörtökön eldőlt, hogy a női világliga szuperdöntője Budapesten lesz.