Máté, Mirella
4 °C
20 °C
Index - In English In English Eng

A FINA nem is egyeztetett a magyar szuperversenyről

2018.12.14. 16:31

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA elsiette a bejelentést, miszerint Budapesten rendezik az újonnan induló elitsorozat egyik állomását, állítja Gyárfás Tamás. 

Cornel Marculescu, a FINA igazgatója a jövő évi világkupával kapcsolatos technikai megbeszélésen arról tájékoztatta a rendező országok szövetségeinek képviselőit, hogy Budapesten lesz a 3,9 millió dollár összdíjazású verseny egyik állomása. Ugyanakkor Gyárfás Tamás, a FINA legszűkebb vezetésének, a testület végrehajtó bizottságának magyar tagja az MTI-nek azt mondta: miután meglepődve olvasta a magyar hírportálokon a hírt, azonnal beszélt a Cornel Marculescuval, hogy tisztázza a bejelentés hátterét.

„Jeleztem neki, nálunk az a szabály, egy-egy nemzetközi sportesemény rendezésére csak előzetes jóváhagyás esetén lehet jelentkezni. Marculescu elismerte, hogy idő előtt tette meg a bejelentést, a magyarokra úgy gondolt, mint akikre mindig a legteljesebb mértékben lehet számítani" – mondta Gyárfás Tamás.

Marculescu azt mondta Gyárfásnak, levélben fordul a magyar döntéshozókhoz. Ez minden valószínűség szerint kormányt jelenti.

Gyárfás azt mondta, már csak az idő előtti bejelentés miatt is a FINA egyedi feltételeket fog felkínálni: az uszodán és a helyi közlekedésen kívül minden más költség a FINA-t terheli.