Teréz
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Eredmények

Karácsony Gergely

Ellenzéki Összefogás
50.86% (353593 szavazat)

Tarlós István

FIDESZ-KDNP
44.1% (306608 szavazat)

Az új edző majdnem elsírta magát Hosszú Katinka első vb-aranya után

2018.12.15. 15:28

Hosszú Katinka nagyon elfáradt, de elégedett teljesítményével a hangcsoui rövidpályás úszó-világbajnokságon, amelyen négy arany- és egy ezüstérmet szerzett. A háromszoros olimpiai bajnok a szombati versenynapon lépett utoljára rajtkőre a vb-n, és 200 méter vegyesen diadalmaskodott.

„Azt gondolom, ez az igazi vegyesszám, a négyszázon inkább az állóképességre van szükség, míg a száz az sprintszám. Itt kétszázon azt kell tudni, hogy az ember gyorsan váltson az úszásnemek között, ehhez viszont rengeteget kell gyakorolni" – mondta. Nagyon boldog, főleg a 200 méter vegyesen elért ideje miatt.

Hozzátette, új edzőjének, Petrov Árpádnak a reakciói is feldobták a hangulatát. „Árpi új színt visz bele ebbe az egészbe, majdnem elsírta magát az első vb-aranyunk után, amit együtt nyertünk. Ez most furán hangzik, de én már korábban egy kicsit hozzászoktam, de most ez így nagyon jó, egészen más világbajnokság volt" – nyilatkozta az MTI-nek.

Az immár 17-szeres rövidpályás világbajnok Hosszú kijelentette, nem fog pihenni, folytatják a munkát, január elején már edzőtáborban lesz.

Röviden beszélt a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) által indítandó elitsorozatról is: „Egyelőre még nem láttam a dátumokat, sok minden függ majd attól is. Ugyanakkor azt gondolom, ez egyfajta válaszlépése a FINA-nak, ez pedig egy kis győzelem, hiszen ha minél többet tudunk versenyezni, annál jobb lesz az úszásnak" – utalt arra a vitára, amely a FINA és a sztárúszók között robbant ki egy végül törölt torinói verseny miatt.

Hosszú nyolc számban nevezett, végül hatban indult el Kínában, négy arany- és egy ezüstérmet szerzett. Szombati sikerét megelőzően a keddi nyitónapon 400 méter vegyesen, szerdán 200 méter pillangón védte meg címét, valamint 100 méter háton lett második, pénteken pedig 100 méter vegyesen nyert.