Antal, Antónia
3 °C
9 °C

Cseh Lászlóéknak elegük lett a buksisimogatásból

2018.12.23. 10:38

Az olimpiai ezüst- és bronzérmes Cseh László, a 23 éves Európa-bajnoki bronzérmes Burián Katalin, illetve a 19 éves vb-bronzérmes Németh Nándor is a BVSC-Zuglóhoz igazol januárban. Az úszók edzője, Plagányi Zsolt most nyilatkozott a költözésről és elmondta, hogy azért hagyják el az Egri ÚK-t, mert már elegük lett a buksisimogatásból. 

2017-ben az Eger volt a legeredményesebb hazai úszó szakosztály, de így sem jutottam egyről a kettőre. Be kellett látnunk, hogy a vízilabdázók mögött – bármit is produkálunk – mindig is csak másodhegedűsök lehetünk. Nem egészen két évvel a tokiói olimpia előtt mindannyiunknak kezdett elege lennie a buksisimogatásból, ezért jutottunk arra, hogy minimum 2020 végéig biztosabb hátteret nyújtó klub után nézünk

– mondta Plagányi az SzPressnek. 

Az edző szerint Cseh Lászlónak jutalom járt volna a 2015-ös világbajnoki győzelméért, ahogy Némethnek is, aki a Duna Arénában a 4x100 gyorson VB bronzérmet nyert váltó tagja volt. 

Amit az Egertől kaptunk, azért hálával tartozunk, de a válásnak ettől függetlenül be kellett következnie

– tette hozzá Plagányi, aki azt is elismerte, hogy az Eger marasztalni próbálta a legjobb úszóit, de nem tudott versenyképes ajánlatot tenni. Ugyanakkor kiemelte, hogy a most távozó versenyzők a magyar átigazolási szabályok szerint három évig még az Egernek hozzák majd a pontokat és azokért járó anyagiakat. Tehát a klubot anyagi veszteség nem fogja érni, az eredményességen azonban meglátszik majd Cseh Lászlóék hiánya.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!