Hosszú Katinka erős csapattársat igazolt

2019.05.30. 12:55

Az Instagramon jelentette be Hosszú Katinka csapata, a Team Iron, hogy leigazolta Jakabos Zsuzsannát a Nemzetközi Úszó Liga (International Swim League - ISL) versenyeire.

A sorozat hamarosan indul, csapatverseny lesz, Budapesten rendezik az egyik fordulóját. Ehhez toboroz úszókat Hosszú, korábban már Verrasztó Dávidot is bejelentette, illetve Vlagyimir Morozovot és Ranomi Kromowidjojót. Négy európai és négy amerikai csapat küzd majd meg egymással.

Nagyszerű a csapatnak, hogy soraiban tudhat! Újabb magyar úszónőt köszönthetünk a Team Iron-ban, Zsuzsa is a csapatunkat erősíti az International Swim League-ben

- írta az Instagramra a háromszoros olimpiai bajnok ISL-csapata.



„Egy csapatot fogunk képviselni, tehát mindenkinek ki kell majd vennie a részét azokban a számokban, amikben éppen a csapatnak szüksége van rá. Rengeteg versenyzővel jó kapcsolatom van, ezeket összerakva próbálom a tapasztalataimat és a tudásomat belevinni az összeállításba" – nyilatkozta az M4 Sportnak még a hétvégén Hosszú.

Jakabos váltóban Európa-bajnok, egyéniben többszörös ezüst- és bronzérmes Eb-kről, rövid pályán kétszeres egyéni Eb-győztes.